Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Beszélni élmény
Az élményt jelentő beszéd, a közlés mélységétől függően bizonyos ihletett állapotot jelent, és ez teszi lehetővé, hogy maga a kiejtés, az egész közlés minden hangzó eleme a leginkább közelíti meg a tökélyt: a szó olyan lesz, hogy a beszéd legtökéletesebb építőelemévé válik. Az imént említettem a magukban is felfénylő, tündöklő szavakat. Ezeket természetellenes kiejtéssel, rossz, hamis szövegkörnyezetben tönkre lehet tenni, magukban is lévő sugárzásuk megfakulhat, ugyanakkor a beszéd különös varázsaként a látszólag legelkoptatottabb, túl gyakori szavak is életre kelhetnek, felébredhetnek Csipkerózsika- álmukból, ha igazi élmény hordozói. Az akamokság, a természettől elszakadt ember világa átszüremlik a hanghordozásba is. Az ilyen beszéd (hallgatás) magával sodorhatja azt, akiben a tudatalatti veszélyes indulatokat tartogat. Bizony élményt jelenthet az ártó, a káros szenvedély felszabadítása. Az ember tudásával, adottságaival jóra és rosszra is törhet. Ezt már Szophoklész is jól tudta. Vannak, akik a magyartól eltérő, bizonyos idegen nyelvet majmoló, utánzó hangsúllyal igyekeznek azt érzékeltetni, hogy a magyarságlétüknél van „magasabb” szint is, és nem veszik észre, hogy a csillagokból a pocsolyákba zuhannak: így lehet a sasból liba. Newton erő - ellenerő elve vagy valami hozzá hasonló, a társadalmi lét, a szellem területén is van. A lelki értékek iszonyú sérülése, csökkenése, elvesztése idején mindent meg kell tennünk azért, hogy biztosítsuk környezetünkben azt, hogy gyermekeink, tanítványaink, emberi környezetünknek tagjai nyelvi szempontból is minél több igazi élményben részesüljenek, ezt minél nagyobb mértékben kapják meg nyelvi önmegvalósulásuk során is, hiszen így érezhetik, hogy a világ alkotó részei, és nem hiábavaló, üres, fölösleges elemei. Tavaszi kertekben, erdőkben madárének zendül. Mintha a természet lelke szólna, és az életet dicsőítené. Hát hogyan lehet az, hogy az ember olyan gyakorta nem képes erre, a mondata törött ablak lesz. Könnyű lenne csak korunkat szidalmazni, ám egy ősi altáji közmondás arra figyelmeztet, hogy aki nem tud járni, elrontja az utat, aki nem tud beszélni, elrontja a nyelvet. Furcsa kijelentés, de könnyű belátniuk, hogy itt a beszélő felelősségéről van szó, és az a figyelmeztetés a lényeges, amely szerint nem szabad elfogadni a rossz beszédet, mert tőle elromolhat a nyelv. Beszélni élmény. Ez nyelvtan- és irodalomtanításom alapja, mely nyilvánvaló, de a cím meghatározásával még részben tartozom. Úgy járok, mint az a kertész, aki feltételezi, hogy az ásó, kapa, a metszőolló csakis a természetes, a növények életét szolgáló munkára való, és nem gondol arra, hogy bizonyos lelkileg sérült emberek ugyanezekkel az eszközökkel minden kedves és áldott növényét elpusztíthatják. Az életet pusztitó rontáserők is használhatják a nyelvet úgy, hogy épp ez a nyelvi környezetszennyezés - pusztítás élmény a számukra. Olyanokról itt nem akarok beszélni, akik méltatlanul veszik ajkukra a szavainkat, hiszen azoknak a lelkét gyűlölik. Most csak azt hangsúlyozom, hogy ez a lehetőség mint kóros tünet villanhat elénk, és csupán mint a folyókból, a tengerekből vett vízminta villanhat elénk. Hosszú vándorlásaim idején egymáshoz eléggé közeli időben jártam Kisázsiában és valahol Európában. A kisázsiai vonat cammogva haladt és időnként fél napot késett, de soha-soha egyetlen káromkodást, durva szót sem hallottam. Az expresszvonatok álomvilágának hihető helyen viszont a legszömyübb szőnyegbombázás érte a fülemet. Új Hevesi Napló 57
