Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Napló
ismét olyan tisztességes, hogy erről az apát nem értesíti. Szegény angolszász fiúnak véget érne a karrierje, és épp őmiatta! Azt nem lehet. A happy end azért a végén lesújt, mint Éli kezéből a villám. A gyönyörű szép szál főhős besokall, és felkeresi kis kedvest, aki immáron nem titkolja előle öt éves fiúgyermeküket. Egymáséi lesznek, mert most már az amerikai filmek fráziskincse szerint is „felkészültek a kapcsolatra”. Nyilván szombat délutánonként szeretkeznek majd eztán, ahogyan ezt Amerikában illik (máskor nem, mert elvonnák az energiájukat a rohadtul tisztességes munkájuktól), és fene jólnevelten fognak társalogni egymással a nappaliban teázás közben, avagy amikor a birkákat terelik a farmon, mert hát egy jólmenő jogász karrierje hol is végződhetne, mint ebben a falusi idillben... Nos, minden együtt volt ebben a Danielle Steel regényéből íródott filmben, ami az amerikai nézőt meghatja, és amivel az európai közönségnek az agyára lehet menni. Csak egy dolog hiányzott belőle: az élet. De az nagyon. A szerelem bizonyára minden kultúrkörben más, de a lényege, a lobogás, az egymásért rajongás, és ennek felszabadult kifejezése nem különbözik. Ha ennyire jólneveltek lennénk, mint ezek a hősök, le se tudnánk feküdni egymással. Mert hát nem biztos, hogy illik, vagy hogy az adott helyzetben ez a tisztességes... Van egy verzió, melyet nevezhetnek illetlennek, tisztességtelennek, arcátlannak, vagy bárminek, de amelynek lényeges eleme az őszinteség és az őszinte önkifejezés, mely nélkül nincsen tisztességes viselkedés az emberek között. Végezetül hadd álljon itt a „zseniális” rendező neve: Michael Miller, valamint a forgatókönyv írójáé, aki feltehetőleg amerikai háziasszony lehet: Claire Larine. A zene kellemes, dallamos volt, ez Lee Holdridge érdeme. Ezek után úgy tocsogtunk a szirupban, hogy kénytelen voltam végignézni valami „normálisabbat”, azaz egy kis magyar humort, mert különben olyan jólnevelt lettem volna, hogy saját magammal se álltam volna szóba. A Selmeczi első része szellemes volt (a politikusokról szóló filmösszevágások), de amikor rátértek az emberek nyomorán való röhögésre, azon én nem tudtam szórakozni, még akkor se, ha azt az amúgy szellemes Ihos József csinálta. Az ő Kató nénije egy zseniális találmány, de nem értem, ki tapsol és miért, ha az embereknek lassan nem lesz mit enniük. Markos is túlságosan rájátszott a falusi turizmusra, durva volt, mint édesapja is gyakorta tette hajdanán. Emögött ráadásul kilátszik a megrendelő lólába is: a kormány ki van rúgva a gazdákra, ezért gúnyolják a falusiakat két pofára a kabaréban. A szándék egyértelmű. Nem véletlenül mondjuk azt, hogy szándékosan nyomorítják le az országot, koncepciózusán, aljas tervek szerint, mert hát ez a helyzet. De hogy ezen még nevessünk is?! Ahhoz legyen nekik mindenkori partnerük az, aki ilyen szellemi termékekre vágyik. Új Hevesi Napló 53
