Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: A csaló
magamhoz tértem. Misi elosztotta a zsákmányt, egyet a Guszti kezébe nyomott, egyet az enyémbe, a többit zsebre vágta, és kacsázó járásával eltűnt a szemünk elől. A csokit tétova mozdulattal a patakba dobtam. Guszti a vállamra csapott. - Nagy voltál, öcsém! - mondta, a csokiját majszolva. Amit mondott, az nem is volt igaz, nem az öccse voltam, hanem a bátyja, két hónappal idősebb, mint ő. Irigykedtem rá, hogy élvezi a csokit, amiért nem kellett megdolgoznia, nem kellett a vásárra vinni a bőrét. A bőröm ugyan megvolt, bár úgy éreztem, eléggé megvastagodott a képemen. Egész éjszaka csak forgolódtam az ágyban, rémisztő álmaim voltak. Rendőrök jöttek értem, megbilincseltek, börtönbe csuktak. Hallottam a bíró vészjósló hangját a tárgyaláson, amelynek a végén kimondta rám a halálos ítéletet. Verítéktől lucskosan ébredtem. Ültem hátul a diófa alatt, ahol olyan sűrű és sötét az árnyék, hogy szinte ráragad az emberre. Egész nap csak emésztettem magam, aztán nem bírtam tovább, fogtam kevéske megspórolt pénzemet és elmentem a boltba. Mari, a boltoslány egyedül volt. Kínlódva elmagyaráztam, mi járatban vagyok, s irulva-pirulva leszámoltam a pénzt.- Várj! - kiáltott utánam, amikor az ajtót nyitottam. Visszapillantottam, egy Balaton-szeletet tartott a kezében. Nem tudtam, szabad-e elfogadnom. Elfogadtam. Adjak-e belőle Gusztinak? - volt a következő kérdés. Adtam. Nem azért, mintha megérdemelte volna, de ha nem adok, akkor aligha hiszi el, mi történt. 24 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
