Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - Az idő sodrában
Kedves Barátaim S?2 idő sodrában! Öt éve már, hogy a Napló szerkesztését váratlanul örököltem, s hogy ezzel minden gondja-bánata és még több öröme lett az enyém. Szinte oda se figyeltem az idő múlására, csak sodródtam az idővel, így érkeztünk el ehhez a jubileumi évfordulóhoz. Öt éve üzenek ebben a rovatban, melyet úgy írok, ahogyan a zeneszerzők a nyitányt komponálják. Mindig ez az utolsó cikk, mely elkészül és „beleszerkesztődik” a lapba. Ezért van úgy, hogy nemcsak bevezeti, hanem összegzi is mindazon írásokat, melyeket közös munkánk eredményeként eljuttathatunk Kedves Mindnyájukhoz. Karácsony közeledvén, advent csendesülő napjait pergetve szeretnék mindenkinek valami szépet üzenni ünnepi ajándékként. Nem szomorítok senkit hétköznapi gondokkal, és nem szeretném, ha bárki is reménytelennek találná lapunk helyzetét. Akinek Isten feladatot adott, amellé társakat, segítőket is rendel. így birkózom évek óta a papírhalmokkal és fogadom a sokféle írást, melyek sorra tanúbizonyságai annak, hogy nem vagyok egyedül, nem kell magányos harcot vívnom, hanem épp ellenkezőleg: egy olyan közösségi mű van születőben, melyben egy nép keres új kifejezési formákat az új évezred számára. Létünk és müvünk mementó mindazoknak, akik valaha is érdeklődtek vagy érdeklődni fognak a művészet születése iránt. Az irodalom nem csak egyik ága a művészeteknek. Nem puszta szó az, amit ezzel a palackpostával elindítunk minden hónapban, ellenkezőleg: a legbátrabb kiállás művészete ez, melyet a zenével vagy a festészettel ellentétben gyakran büntettek és még ma is büntetnek. Közönnyel vagy dühös nekirohanással, hátrányos megkülönböztetéssel, becsmérléssel, bizonyságot adván arról, hogy milyen veszélyesnek tartják a míves, szép szavakat azok, akik csupán trágársággal vannak felszerelkezve, tehát nem képesek arra a szómágiára, szavakkal varázslásra, mely a valódi irodalom lényege. Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak, akik írásaikkal, szellemi és anyagi adományaikkal támogatják lapunkat, hogy mindvégig mellettünk álltak és állnak. Kérem, nézzék el nekem, hogy ebben a „többemberes” harcban, ami a munkám, nem mindig jut időm arra, hogy válaszoljak minden levélre, küldeményre. Lélekben ezt mindig megteszem, és hiszem, hogy az így küldött üzeneteim is sorra-rendre megérkeznek a címzettekhez. Ha „csak” a Naplót találják a postaládájukban, kérem, gondoljanak arra is, hogy a mindig aktuális legújabb számban benne vannak az üzeneteim. Személyre szólóan is, és kollektiven is. Hiszek abban, hogy ez a közös szóvarázslat valami újat alkot számunkra, a jövő gyermekei számára is. Hiszem, hogy a jövő letéteményese az ifjúság. És abban is hiszek, hogy az idősebb generációk tartogatnak némi továbbadható bölcsességet az utódok számára is. Hiszek abban, hogy az őrület tombolásával szemben mindig ott áll az emberség higgadtsága, mely megálljt parancsol majd a pusztító erőknek. A karácsonyi pihenőidőben, mikor Kedves Olvasóink is nyugodtabban vehetik kézbe írásainkat és két beszélgetés és családlátogatás között ránk is gondolnak egy kicsit, talán jut egy jó gondolatuk mindazok számára, akik szenvedélyből, elhivatottságból írnak. Azért, hogy a velünk együttgondolkodóknak minőségileg jobb legyen az élete. Boldog karácsonyt, boldog új évet, Magyarország! ddlddt raui'i/íf (dd/duadcdtia Új Hevesi Napló 3
