Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Kallós Zoltán
SZÍNHÁZ Abkarovits Endre )EME). TÁNC* FILM k^oo/oícóAMi^í AeáKé/aefáó 'Jj^oaZ/éá ^o/táwna/ Lapunk hasábjain már röviden megemlékeztem Kallós Zoltán 75. születésnapjáról és az azzal kapcsolatos ünnepségekről. írásomban jeleztem, hogy még részletesebben szeretnék szólni legjelesebb élő népzenekutatónkról, az egész életében Erdélyben tevékenykedő folkloristáról. Úgy gondoltam, hogy egy személyes találkozás, s egy hosszabb beszélgetés hozzájárulhatna ahhoz, hogy hitelesen írhassak róla. 2001. augusztusa tűnt ideálisnak arra, hogy életéről, a magyar népzenéről, a táncházmozgalom kilátásairól faggassam, s egyúttal híres válaszúti néptánctáborának hangulatába is belekóstoljak. így hát először Válaszúton, családja kilencvenes években visszaszerzett kúriájában találkoztunk. Pont a tánctábor záró estéjére érkeztem. Nem egészen véletlenül! Úgy gondoltam, erdélyi körutam - melynek egyéb érdekes állomásairól még egy másik írásban szólni szeretnék - szép befejezése lesz a tábor záró gálaműsora. Ebben nem is Kallós Zoltán kolozsvári otthonában. csalatkoztam. A falu szokatlanul nagy kultúrháza A szerző felvétele zsúfolásig megtelt a táborlakókkal és a falubeliekkel. A műsort ezúttal főleg a Mezőség hagyományőrzői adták, de felléptek a tábor azon lakói is, akik a térség híres prímásaitól, a magyarszováti Maneszes Mártontól és a magyarpalatkai Kodoba Mártontól próbálták ellesni a népzene játszásának autentikus módját az azt megelőző napokban. Az est végén Zoli bácsit szólították a színpadra. Gondolom, sokan voltunk olyanok, akik azt vártuk, hogy valami szép beszédben vonja meg a tábor mérlegét. De ő csak belekezdett egy válaszúti dalba, aztán már nem is lehetett többet hallani a hangját, mert az egész nézőtér és a színpadon állók azonnal csatlakoztak hozzá, ahogy a himnusz hangjaival fejeznek be egy szentmisét. Felemelő pillanatok voltak! Másnap még egy rövid időre összetalálkoztunk, amikor az egyhetes éjszakázásoktól elcsigázott házigazda megmutatta népművészeti gyűjteményének a válaszúti házában kiállított részét, melyről Kovács András egyik, a közelmúltban a televízióban vetített filmje, „A Kallós Gyűjtemény” is szólt. De arra kért, hogy inkább másnap beszélgessünk kolozsvári otthonában, amikorra már némileg kipiheni a tábor fáradalmait. Természetesen készséggel és örömmel elfogadtam az ajánlatot, s a nap hátralevő részét arra használtam fel útitársaimmal, hogy a - legalábbis légvonalban - szomszédos Székre átmenjünk. Elvileg lenne egy rövidebb út is Bonchidán keresztül a hegygerincen át, de ebbe már egy két évvel ezelőtti út alkalmával is beletört a bicskánk; mert Hencidától Bonchidáig nem lakodalmat találtunk, hanem sarat. (Murádin László „A 98 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
