Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 11. szám - KÖZÉLET - Lőrincz Csilla: Királykisasszony születése Csíkszeredában

előadástermét. Egy szép, értelmesebb jövő reménye csillant a szemekben. “Győztünk! Negyvenkét év után ma újra évnyitót tart egy teljesen magyar nyelvű egyetem Romániában. Lehet-e erre mást mondani, minthogy győzelem? Mit igazol ez ? Ha nem azt, hogy az erdélyi magyarság a huszadik század minden megpróbáltatása ellenére életerős, virágzó közösségként lépi át a harmadik évezred kapuját. Az egyetem évnyitója és a benne levő történelmi mérleg egyaránt megerősíti, hogy nyugodtan győztesnek tekinthetjük magunkat. Ez a győzelem a hit és a kitartás győzelme. Az elmúlt negyvenhét év alatt, mondhatnék nyolcvanat is, sokat átéltünk, de a legnehezebb időkben sem adtuk föl a reményt. A keleteurópai diktatúrák legsötétebbjének az idején sem adtuk fel a reményt. Mert tudtuk, hittük, legalábbis reméltük, hogy nem tarthat örökké. És mert tudtuk, hogy nincs is más választásunk, nem adhatjuk fel. Ez a hit nem tehetetlen várakozás volt. A győzelem az akaraterő győzelme is, megőriztük, továbbadtuk céljainkat és amint tenni lehetett, mindenki cselekedett. Sokan mondták: nem lehet, de hálistennek még többen mondták azt, hogy: ahogy lehet. A magyarság ma egy épülő, egységesülő közösség. Újjáépítjük intézményeinket, iskoláinkat, közösségeinket, megerősítjük falvainkat, városainkat, egyházainkat. Hosszú az út, ami előttünk még áll és nem is tudunk küzdelmek és megtorpanások nélkül haladni, de a mai nap győzelme mutatja, hogy van értelme.”

A többes szám első személy, a „győztünk”, „átéltünk”, „újjáépítjük”, varázsigeként hatott. A mindennapok szkepticizmusát az összetartozásra, a nemzet egységére vonatkozóan, a szavak hirtelen kitörölték. Elfeledtették annyi csalódásunk, annyi hazug, üres szónk. S legalább egy rövid időre azt hihettük: van még remény, túlél a szó, a tartalom visszalopja magát. A gondolat, a szó és a cselekedet egysége lesz „a mi” egységének alapja. S így talán a soha el nem felejtett Európánk sem felejt el minket.

Andrei Tuguleának, a Román Akadémia főtitkárának, amint Bukarestből a megnyitóra utazott, Csipkerózsika meséje jutott eszébe. A Hargita mesebeli tájai eszébe jutatták a királykisasszony születésének történetét. Arra gondolt, hogy ő is, jó és kevésbé jó tündérek társaságában, királykisasszony születésénél fog asszisztálni, melynek neve: Sapientia. Tugulea reményét fejezte ki, hogy nem lesz szó száz éves álomról, hiszen már a herceg is ki van választva, Lányi Szabolcs dékán személyében, aki életre kelti majd a királykisasszonyt.

Reméljük, hát, hogy a bölcs királyasszony és hercege visszalopja Csíkszeredába, a Székelyföldre, Erdélybe azt a bölcsességet, amely képessé teszi az itteni embert a szülőföldjén való megmaradásra, fennmaradásra és túlélésre. Reméljük, hogy az őszinte - legyen bár magyar vagy román - szó felébreszti bennünk évtizedes rémálmából a közösségért való tenniakarást.

92

XI. évfolyam 11. szám-2001. november