Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: Fényűző életet élek
tizenéves, holdillatú kislánnyal, akit katonakoromban szerettem, és aki az egyik legjobb barátomhoz ment feleségül. Emlékek, szép emlékek némi fájdalommal és keserűséggel fűszerezve, versek nyersanyaga. Úgy emlékszem, minden szerelmem elhagyott engem, sohasem én voltam az, aki kihűlt vagy hűtlen lett. Lehet, hogy ők egészen másképp emlékeznek. Nem lehetetlen, hiszen az emlékezet néha olyan korrupt. Egykori szerelmeim közül többel ma is jó viszonyban vagyok, olyan kapcsolatban, amely természetesen nélkülözi a nemiséget, a szexualitást, baráti vonzalom az alapja. A szerelem szeretetté patinásodott. Kizárt, hogy nincs már parázs a hamu alatt? Ezt nem tudhatom. Soha, semmi sem múlik el egészen, valami mindig megmarad. Jó ez, szép ez. Sohasem voltam szoknyabolond, afféle nőfaló Casanova, elsősorban nem a testiség vonzott. Ha úgy vesszük, sok nőt „kihagytam”, aki afféle trófeaként meglehetett volna. De nem sajnálom. Nem sajnálom? Egyiket-másikat igen. Nagyon. Esz a penész miatta, milyen nagy ökör is voltam, én Istenem! Talán ez a hiányérzet az inspirációja erotikus verseimnek. Az életben kik állnak melletted? A család nyilván, de vannak-e igazi barátaid, vagy manapság nem léteznek barátságok? Megvalósultak-e álmaid, vágyaid, sikeresnek érzed-e magad? Arra lennék kíváncsi, milyen a létezéstechnikád, hogyan épülnek fel napjaid? A család, a szüleim természetesen mindig mellettem álltak, nekem a család nagyon fontos, erőt ad, a biztonság érzését. Mentsvár és inspiráló erő. Cél, ok és lehetőség. Sokat köszönhetek a szüleimnek, sajnos, nagyon sok csalódást okoztam nekik kamaszkoromban, amikor kezelhetetlen vadóc voltam. Amit csak lehet, szeretnék jóvátenni. Ha egyszer sebet ejtettünk, azt meg nem történtté tenni nem lehet, csak a sebet bekötözni vagyunk képesek. Mindig voltak barátaim, szüksége van az embernek külső támfalakra. Barátaim között persze akadt olyan, akiről később kiderült, hogy nem igazi barát, legföljebb cimbora, de vannak, akikben nem csalódtam, és akikben feltétlenül, vakon megbízom. Remélem, olyanok is vannak, akik irántam éreznek ilyesmit. Mert nemcsak szeretni, de szeretve lenni is jó dolog. Gyerekkoromban sok mindenről álmodoztam, nagyon sok vágyam, álmom volt, a legfontosabb talán az, hogy költő legyek. A lexikonokban ez áll: költő, publicista, ez a vágyam tehát teljesült, bár költőségem felől igazán hitelesen majd az utókor ítél. Noha a legtöbb folyóiratban és lapban megjelennek írásaim, és tapasztalataim szerint olvasóim is vannak, nem érzem magam elég sikeresnek, gazdag meg pláne nem vagyok. Gyerekkoromban, azt hiszem, az is szerettem volna lenni, gazdag. Megélhetési problémáim szerencsére nincsenek. Szerényen élünk, de nem hajszolom a pénzt, nekünk annyi elég, amennyi van. Az anyagiakat tekintve én elég igénytelen ember vagyok, én tudok húzni a nadrágszíjon. A siker? Olykor rámkacsint, farát riszálja ez a kívánatos, de csalfa nő, és én megriadok. Azt hiszem, inkább jó költő szeretnék lenni, mint sikeres, bár a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Sikeres költő például Kányádi Sándor, nemrégiben a Könyvklub kiadásában megjelent verseskötete több mint tízezer példányban fogyott el, ami manapság mesés számnak számít, bár azt meg kell mondani, hogy posztmodem korát élő irodalmunk tőzsdéjén nem olyan magas az ázsiója, éppen azért, mert a tradicionális költészet művelője, reprezentánsa. Mondjuk ki, nagy költő. Fehér holló. Tizenegy éve, mióta agyembólia következtében rokkantnyugdíjas lettem, szinte szerzetesi életet élek, valahogy úgy, mint a hajdani kódexmásolók. Egész nap az íróasztal mellett ülök, és teszem a dolgomat, írok. Meggyőződésem, hogy ez a dolgom. Nem szeretem, ha úgy megy le a nap, hogy nem írtam semmit, ha nem tettem le az asztalra valamit. Sok időmet veszi el a régi írások javítgatása, mániákus átíró vagyok, olyan müveimet is átírom, amelyek már megjelentek. Fél hétkor kelek, hétkor már az újságosnál vagyok, ha esik, ha fúj. Fél kilencig böngészgetem az újságokat, ezután torna, reggeli, tisztálkodás, percre pontosan, mint Új Hevesi Napló 61
