Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLI.

bokorszövevény. Nagy csendben kukucskálnak ott kifelé, amikor a fekete üvölt egy nagyot, és fejjel előre kiugrik, kicsúszik a lyukon, majd úgy tíz méterről eszeveszetten mutogatva kiabál vissza. Ám a tárkányi nem érti, hogy mi lelte a feketét, nem tudja, mit akar, csak azt érezte, hogy nem mindennapi dolog történhetett, mert teljesen magánkívül volt a rémülettől az a szerencsétlen.

Körbeles a bódéban, s a háta mögött észrevesz egy tekergőző, feléje közeledő fekete mambát. Az ott a legmérgesebb kígyó. Akkor aztán már tudta, hogy hányadán áll. Úgy mesélte nekem, hogy van fekete és zöld mamba. A zöld, az a jobbik, mert annak a marása után az ember még akár tíz percig is élhet. Ám ha a fekete mar meg valakit, az négy perc után meghal.

Ültéből célozta meg a lyukat, de beszorult. A vékony, sovány fekete átfért, de az ő nagy hasa beakadt a szűk lőrésbe. Ott kalimpált, erőlködött, üvöltött, de nem fért ki! No! Akkor gondolta, itt a vég. Hogy eljött ide Felsőtárkányból, és most itt kell neki csúful elpusztulnia egy büdös kis afrikai kígyótól. Szabályosan halálfélelme volt. A helybeli meg tovább óbégat, integet, de közelebb nem jön. Nem hát, mert nem mert. Örült, hogy ő már kint van. Ez a szerencsétlen kínjában, kétségbeesésében hátranéz, és azt látja, hogy a kígyó bújik kifelé az ajtó alatt. Ekkor ő is visszapréselődik, odalép a deszkaajtóhoz, nyitja, ám a mamba meggondolta közben magát, és úgy döntött, hogy ő bizony ezt a fájin magyar nimródot csak meglesi közelebbről, s talán meg is kóstolja. Szóval csúszott visszafelé a puruttyája.

No, ez már több volt a soknál. Minden erejét összeszedve, a kétségbeeséstől szinte fejét vesztve nekirontott a bódé falának, ami hála a Jóistennek, kidőlt. Ő meg belezuhant a tüskésbokorba. Azt mondta, amikor kimászott belőle, ezer sebből vérzett, és mindenéből hatalmas tüskék meredeztek, de olyan boldog talán csak akkor volt, mikor a kislánya megszületett. Egyébként, amit eltervezett, mindent meglőtt, kivéve a nagy kudut, mert abból nem találtak elég nagyot. Kicsit meg nem akart lőni. De most már megyek, mert itt van az este, a disznók meg már ott toporognak az erdő szélén, hogy jöhetnek-e már. Egy kalappal, barátom! - emeli meg a sokjelvényes, kopott, de kedves zöld kalapját Gáspár, és a közben leereszkedett esti szürkületben hangtalanul eltűnik a fíízfasor végének irányában.

Új Hevesi Napló

21