Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - KÖZÉLET - Kaló Béla: Széljegyzet az emlékezetről
c7(ű/ó ^Béla a& evn/éAex&foo/ A napokban lomtalanítás közben előkerült a padlásról szüleim házassági anyakönyvi kivonata, mely igazolja, hogy Káló Béla és Tolcsvai Liszkay Lenke 1952. november 29-én házasságot kötöttek Dormánd községben, dr. Liszkay József és Kovács József tanúk előtt. Miért érdekes ez? Mert anyám, a Rákosi-korszak legközepén, a legsötétebb eón idején nemesi előnévvel szerepel az okiratban, sőt megemlítődik apaként néhai Tolcsvai Liszkay Kázmér is, a nagyapám, aki akkor már hét esztendeje halott. Gabriel García Márquez szerint az élet nem az, amit az ember átélt, hanem amire és ahogy emlékezik. Nos, én erre az eseményre nyilván nem emlékezhetem, mivel a házasságkötés után jó tizennégy hónapra születtem meg, de az őstörténet (a prehistória) és az ősmozdulatok szekvenciáit és variánsait átélhetem, azaz otthonos vagyok a sorsomban, mert láthatom benne a folytonosságot. Az ember impressziója, hogy minden egy réges-régi terv nyomán zajlik, nem lehet véletlen. Ahogyan az sem, hogy legkorábbi éles emlékem az életemből 1956 novembere, amikor az EMÁSZ kocsijával szállítottak az egri utcai lövöldözések közepette a bezárkózott Pető doktorhoz, aki életmentő injekcióval intézte el, hogy még most, a 21. század hajnalán is itt lehessek, s írhassam e sorokat. S akkor itt nem az van, hogy hurrá, benne vagyok a történelemben (alig hároméves gyerekként), hanem úgy néz ki a dolog, hogy az emlékezetet saját belső törvényszerűségei irányítják, a maga szklerózisa, és pillanatnyi képzeletei, azaz az emlékezet független. Emlékezni muszáj. Az amnézia nem egyéb, mint önmagunk megvetése. Az eljövendő világban alig valami lesz a sajátunk. A legtöbbről a gazdasági törvények döntenek, vagyis minden nyereség magában rejti a potenciális veszteséget. Nagyon valószínű, hogy az érzelmek is a cserekereskedelem tárgyát képezik majd. Az ember magánya, mint egy bónusz, hozzácsatolódik az életéhez, az individuum ott áll csupaszon, és a jövőt kémleli. A jövőt, mely csupán egy vákuum, s amelyben igencsak adni-venni fogjuk a szeretetet és a gyűlöletet is. Csak a múlt, az emlékezet, a szeszélyes, töredékes történelem nem kerül kereskedelmi forgalomba, mert bárki más számára teljesen értéktelen. Az emlékezet a gyökerekhez vezet vissza, ily módon a realitás, a lélek, de a képzelet országa is, hiszen vágyakozás a gyermekkor, az ifjúkor tájai után, talán oda, ahol valóságosan senki nem járt még. A genealógia, a történelem segédtudománya, s mint ilyen a történeti demográfia és a történeti szociológia fundamentuma. Az elmúlt ötven évben létét is tagadták, pedig ősei mindenkinek vannak. Miként emlékei is. Az egyén történetei roppant egyszerűek, s egyszersmind valahol hasonlóak is. Az események láncolatába bármikor, bármi behelyettesíthető, s akkor az már egy másik történet, noha az archetípus ugyanaz. Az emlékezés: az elmúlt megértése. El lehet mesélni (erzählen, to tell stories) a történéseket, de leginkább felidézni lehet a képeket, mint a filmkockákat. Minthogy a történetek mindenkor egyenlőek a merő manipulálással, a képek alkalmasabbak az igazságra, mint a történetek. Az emlékezet képeit viszont nehéz manipulálni, s ostobaság is. 90 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
