Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: A labda messzire gurult
Verseid jó része — ha ironikus, önironikus tálalásban is - a fájdalom, a halál körül jár, miként Rilke egész költészete, vagy Danilo Kis prózái. Ez talán természetes is. Mit jelent neked az élet, a halál, vagy az elmúlás kérdése? S akkor válaszolhatsz akár nem keresztényi értelemben is. Egészen kicsi koromban kialakult a haláltudatom. Emlékszem, rémlik, mintha emlékeznék, kisgyerek vagyok, két-három éves, ülök a sámlin és azon gondolkodom, hogy meg fogok halni. Olyan erősen elgondolkodtam, hogy sírva fakadtam. Később, már iskolásként a húgomat ríkattam meg, amikor az elmúlásról prédikáltam neki nagy beleéléssel. Ma is igen erős haláltudat munkál bennem, mondhatom, nagy az én keresztem, ez természetesen megjelenik a verseimben. De ez nem jelenti azt, hogy savanyújóska volnék, társaságban igyekszem szórakoztató lenni, a hétköznapi életben pedig elviselhető. Viselkedem. Gondolataim, érzéseim jól el vannak takarva velem, azok jobbára csak a verseimben sötétlenek, sajognak. Én magammal csak magamat „boldogítom”. Vannak ironikus, önironikus, sőt vidám, az élet napos oldaláról való verseim is - egész gyerekköltészetem ilyennek mondható -, elég sok erotikus verset is írtam, a rendszerváltás tájékán volt egy színvonalas erotikus magazin, az Erato, abban rendszeresen publikáltam ilyeneket. Sajnálom, hogy azóta az a lap megszűnt. Most állítottam össze válogatott kötetemet, tematikáját, hangulatát tekintve elég sokszínűnek látszik. De a kérdésfeltevés jogos, magam is úgy gondolom, hogy sokat foglalkoztat az elmúlás kérdése. Hívő ember vagyok ugyan, de rendkívül kételkedő. Roger Martin du Gard írta talán az „Egy lélek története” c. regényében, hogy nem az a lényeges, hogy hisz-e az ember vagy sem, a fontos az, hogyan hisz, illetve hogyan nem hisz. Én gyötrődve, kételkedve hiszek, és ugyanígy nem hiszek. De azt hiszem, természetes az olyan vívódó, tépelődő alkatú embereknél, mint amilyen én vagyok. aki hívott mért hívott ide ha végül magamra hagyott (Folytatjuk) 52 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
