Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XL.

drága jó, pajkos sógorom az elmúlt két esztendőben ezt az egyetlen vadat lőtte mindösszesen.

Még egy esetet emlegetnek szívesen vadásztársai, ami szintén párját ritkító vadászélménye volt sógoromnak.

Hosszú agitálás után egyszer ráállt, hogy ő is kimegy libázni. Arról már hallott, hogy ez nem egy egyszerű dolog, s ő, aki olyannyira értett a vadászathoz, nemigen látott arra esélyt, hogy eredményes legyen. Vonultak a libák, szólt a puska, ő meg csak álldogált a Szamos töltésén és gyönyörködött a szép estében.

Sötétedés után körégyűltek a vadásztársai és panaszkodtak, hogy nagyon magasan szálltak a madarak, és hogy nem lőtt senki.- Mert mulyák vagytok, nem tudtok ti vadászni! - veti oda a sógor, aki válláról le sem vette a puskát, de hát a barátok hecceléséhez nincs is arra szükség.- Pont te dumálsz itt nekünk! Ha ilyen nagyokos vagy, lőjél már egy libát, épp itt gágognak felettünk - hördülnek fel ingerülten a társak.

A sógor égnek emeli a puskacsövet, s anélkül, hogy feltekintett volna, elhúzza az egyik ravaszt. Persze, hiába is nézett volna fel, hisz már rég elfogyott a lővilág.

Eldörrent a lövés, s három másodperc múlva a töltés oldalába - tőlük néhány méterre — zúgva becsapódik a dögrelőtt gúnár.- Itt van nektek, ni!

Ennyi az egész - teszi hozzá foghegyről.

A libát természetesen kitömette. Azóta sem vadászott libára, de az esetre rendszeresen hivatkozik, mert megunhatatlanul jóízűeket tud kacarászni azon, hogy az a sok kiváló vadász még ma is milyen rafinált csúnyaságokat képes mondani neki.

Mert hát ilyen hihetetlen vakvéletlen az életben talán egyszer, ha adódik, s ha saját szemükkel nem látják, bizony soha el nem hiszik.

Pedig igaz volt.

És ez az, ami bosszantja őket.

32

XI. évfolyam 10. szám — 2001. október