Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Társadalomkritika a puha diktatúrában
Hetvenes évek. Immáron túl a prágai tavaszon, és egyre közelebb a gdanski forradalomhoz. Puha diktatúra és gulyáskommunizmus. Viszonylagos jólét, melynek ára „csupán” a hallgatás. Tűrd el, hogy a leveleidet felbontják, a telefonodat (ha van) lehallgatják, a magánbeszélgetéseidről és a munkahelyi szavaidról „hangulatjelentéseket” irkáinak azok, akiket ezért kiemelten bérez a Kádár-rendszer. Hogy Ill/III-asok sunnyognak a nyomodban, és még az íróasztalodat is feltúrják, nem írtál-e valami rendszerelleneset. Közben a tévében, rádióban (mert már van) harsog a politikai kabaré, melyet rendelésre írnak az arra érdemes szerzők, és adnak elő az erre a szerepre kiválasztott előadók. Ennek nem titkolt célja, rendeltetése pedig az, hogy a felgyülemlett feszültségeket levezessék, nehogy újabb forradalmakhoz vezessenek. Az emberek végül is így is mételyezhetők... Ezenközben elsorvasztják március 15-ét. Előbb csak halovány ünneplésféle, majd egyértelműen megtiltják a diákságnak, hogy részt vegyen benne. A reakció: diáktüntetések a fővárosban és országszerte. A puha diktatúra látszólag meghátrál. Ám amikor újból elrendelik a hivatalos ünnepet (nyilván Moszkvából engedélyezték, taktikai okokból, tartanak tőlünk...), akkor nincs benne köszönet. A Kossuth-nótákat úgy fújják a rezesek, akár a gyászindulót, halálosan unalmas beszédek hangzanak el, kötelező az ünnep, hogy meggyülöltessék a fiatalokkal, ha már annyira ragaszkodtak hozzá. Külföldre utazni nemigen lehet, csak a kiváltságosoknak. Akik közéjük akarnak tartozni, azoknak le kell tenniük a „hűségnyilatkozatot”, azaz elfogadniuk azt a rájuk és másokra is megalázó feltételt, hogy „beszámolási kötelezettségük van”, magyarán szólva beköpnek bárkit, akiről csak kérdezik őket. Felebaráti szeretet...? Embertársi kötelezettségek...? Emberi jogok...? Szólásszabadság...? Nos, igen. így lehetett szabadon szólani - azoknak, akiket erre a célra kiválasztott magának a puha diktatúra. írni is lehetett „kényes témákról”, akár Ötvenhatról is, de nem mindenkinek! Akit erre a látszólagos feladatra méltónak találtak, annak illett némi fanyalgást, megvetést, lekezelést vinnie a dologba, és csak módjával „kritizálnia”, akár a politikai kabarénak... Lehetett lenni bértollnoknak, főokos kinyilatkoztató pártvezérnek, humorizáló politikai tisztnek, de egyet nem lehetett semmilyen körülményben: szabadon a saját véleményedet kinyilvánítani. Aki mégis ezt tette, az arra ítélte magát, hogy soha nem csinált karriert, kirekesztett, jogfosztott állampolgárrá sikeredett, huszadrangú senkivé degradálódott. Nyolcvanas évek. A diktatúra rothadásának, felbomlásának és a lakosság anyagi lenyomorodásának ideje. S hogy történelmileg hitelesek legyünk: a közvagyon gátlástalan szétlopkodásáé, a mai túlméretezett magánvagyonok megalapozása. Először csak kihordva Bécsbe, Svájcba, majd szégyentelenül flancolva vele idehaza is. Miért is ne? Hiszen nem kapták meg méltó büntetésüket érte azok, akik erre alaposan rászolgáltak. Kilencvenes évek. Mindennek következményeképp a lakosság lenyomorítása, vigyorgás az arcunkba, lévén, hogy mindezért még hülyének is néznek. A fals „erkölcspótlék” alapelve ugyanis ez: aki tud lopni, az okos, aki viszont nem tud, az buta. Mintha mindez tudás kérdése lenne... S hogy mindez hogyan működik a kétezres években? Nos, elég körülnézni. A hajdani III/III. nem engedi el hatásköréből azokat, akik valaha is behódoltak neki. S hogy miért? Mert egyszerűen zsarolható, zsarolással benn tartható a rendszerben az, aki nem szeretne utóbb lelepleződni ilyen minőségében. Ahová egyszer is betette a lábát, onnan ma is kiszivárog az információ - és mindig ugyanazon irányba. A mindettől megcsömörlött köznép pedig egyre vágyik: legyen már végre egy kommunista nürnbergi per is. Erre pedig nem azért vágyik, mert bosszúálló volna, hanem csupán azért, mert a fasizmust is a példa statuálása, a kiszabható, komoly büntetés állította meg. Az a tény, hogy a bűnösök egyszer s mindenkorra meg kellett hogy tanulják: amit tettek, az valóban komoly bűn volt. 100 XI. évfolyam 9. szám—2001. szeptember
