Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: „Csak az van, ami volt”
Jó kérdés, hol van az olvasó? Mit tudom én! Néhány olvasómat személyesen ismerem, mert megkerestek, vagy régi ismerőseim. De én nem várom, hogy a sült galamb a számba repüljön, megyek és toborzom az olvasóimat. Megpróbálok olvasókat nevelni, kinevelni saját olvasótáboromat. A betűkkel most ismerkedőkkel kezdem. Abban reménykedem, hogy Kovács Pistike, akinek tetszenek az én vidám, csilingélő versikéim, Kovács Istvánként is szeretni fogja a Fecske-verseket, egyáltalán fog olvasni verset. Nincsenek vérmes reményeim, mondjuk száz Pistiből egy István. A költő dolga változatlanul az írás, de ebben az irdatlan áradatban lesz-e valaki, aki kiemeli könyvedet a többi közül? Hányán kíváncsiak, mondjuk, a Felsőmagyarország Kiadó kiadványaira? Piac ez, vagy kultúra, s akkor nincs mit számon kérni? Teszem a dolgomat, írok. Úgy gondolom, ez a dolgom. írok a legjobb tehetségem szerint, doktrínák nélkül. Hogy ez mire elég, majd elválik. Majd eldönti, ha lesz hozzá kedve, energiája, a mai pampers-nemzedék. Eldönti, ha egyáltalán még könyvet vesz a kezébe. Lehet, hogy beszélni se fog tudni, artikulálatlan hangokat fog beleüvölteni az éjszakába. Remélem, ez csak afféle rémlátomás. Őszintén szólva elég kevesen kíváncsiak a Felsőmagyarország kiadványaira, néhányszáz, legföljebb egy-kétezer példányban megjelenő könyvekről van szó. Nem feltétlenül az a jó, amit sokan szeretnek. Egyél tehénszart, legyek milliárdjai nem tévedhetnek! Azt persze tudni kell, hogy a kiadó nem lektűröket ad ki, hanem esztétikailag értékes munkákat. Gyerekkönyveimmel bizonyos népszerűségre tettem szert, dicsekvés nélkül - hát még dicsekedve! - állíthatom, hogy engem olvasnak. Egyik gyerekkönyvem huszonkétezer példányban jelent meg és fogyott el félév alatt. De nem azért írok gyerekeknek, hogy népszerű legyek - no, ez sincs ellenemre -, ez a lehetőség arra, hogy olvasókat szerezzek. Az irodalom, benne a könyv természetesen áru, de szerintem nem úgy az, mint a mosópor vagy a vécékefe. Nem csupán igényt kell kielégítenie, hanem igényt is kell keltenie. Könyvet vásárolni nem csupán pénz kérdése, hanem műveltségé is. Igényességről beszélnék inkább, mint igényről. Egy könyv rangot ad olvasójának. Költői fejlődésedet hogyan tudnád definiálni? Milyen vonalon halad, hogyan született meg a Fecske Csaba-i versvilág? Hogyan csírázik ki a vers? Vannak-e mestereid? Saját költészetem meghatározására nem vállalkoznék, e tekintetben inkább az irodalomtörténészekre és kritikusokra hagyatkozom. Én egyébiránt azok közé tartozom, akik odafigyelnek a kritikára és igyekeznek profitálni abból. Az ember önmagáról, a túlságos közelség miatt nem alkothat hiteles képet. De azért, hogy mégse kerüljem ki a kérdést, idézek legutóbbi, az Ami lehetne még c. kötetem fülszövegéből: „Nem követek semmilyen költészeti doktrínát, csak legjobb hajlamaimat, amikor verset írok. Nem hódolok be különböző irányzatoknak, de igyekszem tanulni mindenkitől és mindenből. Tagadhatatlan, tradicionális költészet az, amit művelek, még akkor is, ha nem idegen tőlem a kísérletezés, új technikák és költői eszközök elsajátítása és alkalmazása.” Muráth Péter írta Majd máshol c. kötetemről: „Szépek ezek a versek, szép a nyelvük, a ritmusuk s dallamuk, érzékletes és rendkívül pontos a képi világuk. Fájón pontos és érzékletes, már-már kíméletlen, mégis szeretetten képek.” Oláh Andrást idézem: „Önmarcangoló, vívódó költő Fecske Csaba, akit a hétköznapok kínjai, bizonytalanságai és betegségéből fakadó tragédiája ejtettek fogságukba. Mégsem valami önsajnáló versek a most közölt írások, sokkal inkább egy sajátos helyzetből fakadó életfilozófiai válaszai a világ egyszeri és megismételhetetlen történéseire a hagyományos líraeszmény jegyében.” Varga Rudolf: „Halk töprengés. Világmagyarázat-keresés, bölcs és tárgyilagos meditáció a lét kérdései fölött, amely Új Hevesi Napló 79
