Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Katonadolog
- Ejnye, kedves bátyám, hát nem ismer meg? - méltatlankodott Szekér.- Épp azért, mert megismerem, őrmester úr! - dohogta az öreg. - Nincs bor, nincs muri, hagyjanak békén! Nem tudni, mit mondott neki, amikor félrehívta, de a jelek szerint némi ellenkezés után sikerült meggyőznie az öreget. Még mindig dohogva, leültette őket a konyhában, és elindult a pincébe a kancsóval. Letette a bort az asztalra, zsebre vágta a pénzt, és kijelentette:- Én nem iszom. Szekér megtöltötte a négy poharat, az egyiket az öreg elé tolta, s ráköszöntötte.- Megmondtam, hogy nem, nekem nem szabad... - fordult el a gazda. - Az asszonynak megígértem...- És hol az asszony?- Az unokáját dajkálja a fiaméknál.- És? Magával vitte a kalapot is? Ki parancsol ebben a házban? Netán elárulja neki valaki? Ugyan már... Csak egy pohárral a barátságra! Ennyi igazán nem árthat meg. Nem olyan gyenge legény maga...- No, egye fene... - enyhült meg a másik. - De csak eggyel! Elvonón vagyok... Mire kiürült a kancsó, az öreg már dudorászott. Forrai az arcát leste, mikor lesz rosszul. Nagyon kényelmetlenül érezte magát köztük. Már azon gondolkozott, milyen indokkal hagyhatná ott őket, amikor az ajtón betoppant a lány. Különös jelenség volt. A haja varkocsba fonva, a cipője félretaposva, az arcán a ráfagyott, bárgyú mosoly... A kötényét gyürögetve állt meg a küszöbön, mint egy négyéves gyerek. Forrai legalább harmincötnek nézte. Afféle félresikerült játékbaba. „Csak nem ez a?... - gondolta, és valami szánalommal vegyes indulat tört föl belőle. - Te jóságos Isten... Emberek ezek?”- Hát te?! - mordult rá az apja. - Eredj, etesd meg a baromfiakat!- Onnét gyüttem. A katonák szeretik a borocskát, hozok nekik - mondta, és a szeme Szekérre villant. - Szeretem a szép katonákat...- A nyavalya üssön beléd, nem mész te sehová! - rivallt rá az öreg. Aztán Forraihoz fordulva széttárta a karját. - A bába megszorította a fejét a fogóval, amikor született. Ilyen hülye lett szerencsétlen. Ha meglát egy nadrágot, rögtön viszketni kezd neki. Azt mondja az orvos, hogy szexmániás. Nem lehet kigyógyítani. Nem tudom, mit vétettünk, hogy így ver bennünket az Isten. - Aztán újra a lányához fordult, aki közben a csípőjét riszálva megindult az asztal felé a kancsóért. - Takarodj ki a tyúkokhoz, te, az anyád istenit, mert szíjat hasítok a hátadbul! Míg a gazda a szíjat kereste a sublót tetején, a lány visítva kiszaladt az udvarra, és elrejtőzött a farakás mögött. Onnét leste, mi történik a konyhában. Lassacskán az apja is megnyugodott. Visszaült a székre, s keserves bólogatások közt ismételgette: „Az Isten csapása ez rajtunk, az Isten csapása.” Aztán gondolt egyet, és megindult a kancsóval a pince felé. Alig lépett egyet-kettőt a lépcsőn, a lány máris előugrott búvóhelyéről, és kézzel-lábbal integetve hívta magához Székért. A férfi kacsintott egyet társainak, s mosolyogva sietett a lányhoz. Mire az öreg fölbotorkált a lépcsőn, újra ott ült az asztal mellett és az üres poharát nézegette.- Nem gyütt vissza az a szégyentelen? - kérdezte, miközben teletöltötte a poharakat. - Mindig szégyenbe hoz...- Nem - igyekezett a válasszal Szekér, nehogy valaki megelőzze. — A betegség miatt különben se kell szégyenkezni - folytatta az öreg vállára téve a kezét. - Nekem is volt egy unokabátyám, az meg szerencsétlen a micsodáját mutogatta a templom előtt, ameddig Új Hevesi Napló 27
