Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - Az idő sodrában
S$2 idő sodrában Hogy milyen környezetben élünk, arról legbeszédesebben a benne uralkodó (vagy hiányzó) erkölcs árulkodik. Minden nép megalkotja a maga rendszerét, és a mentalitásához leginkább illő erkölcsi rendet, melynek legfőbb hivatása az, hogy a népet nemzetté avassa, és megóvja az őt rontó hatásoktól, idegen szóval élve kontinuitását biztosítsa. Mikor egy idegen rend uralkodik egy országban és alattomos módon épp azt a bázist, erkölcsi alapot támadja, melynek nemzetmegtartó ereje van, a nemzet törzsét alkotó „országló népnek” mindenképpen fel kell lépnie vele szemben, és meg kell mutatnia erejét, mely éppen az erkölcsben él és hat. Természetesen vannak általános emberi normák, melyek minden nép fiára érvényesek kell hogy legyenek, de minden kultúra kitermeli magából azt a specifikus értékrendet, mely csak rá jellemző. S hogy ez mennyire elfogadható vagy sem, ahhoz elég egy röpke pillantást vetni déli szomszédaink évtizedes harcaira, vagy kissé távolabb, a Közel-Kelet tragikus és egymással kibékíthetetlen háborúskodására, mindennapos utcai csetepatéira, azonnal szembeötlő a különbség: az egyik számára a bosszú lételem, alapvető erkölcsi követelmény, hősies magatartásnak számít, míg ugyanaz nálunk elvetendő, elítélendő önbíráskodásnak minősül - jogi és erkölcsi értelemben egyaránt. Ha egy muzulmán férfi fivére meghal, köteles gondoskodni annak családjáról, méghozzá úgy, hogy feleségül veszi az özvegyét. Mindezt a keresztény törvények mint vérfertőzést tiltják, tehát a földnek keresztények lakta vidékein ugyanez elképzelhetetlen. Hollandiában és több európai államban létezik a homoszexuális házasság, ugyanezt a muzulmán államok nemcsak hogy tiltják, hanem halálbüntetéssel sújtják az efféle kapcsolatokat. A mohamedánok és a mormonok között a többnejűség elfogadott, Polinéziában a többférjűség, és természetesen ugyanezt megfordítva nehezen lehetne elfogadtatni az ezen vallást vallókkal, vagy akár a keresztények lakta országokban. Ha valaki egy idegen országba utazik, vagy ott letelepszik, természetesen illik alkalmazkodnia az ott honoló törvényekhez és erkölcsi rendhez. Azonosulnia és ugyanazt cselekednie nem kötelessége, de tolerálnia kell a mások másságát, mely az övétől eltérő, és mivel ő a vendég, el kell fogadnia a játékszabályokat. Nem illik provokálnia, hangos megjegyzéseket tennie vendéglátóira, és nem illik nagy nyilvánosság előtt megbotránkoztatnia az őslakosokat azzal, hogy primitívnek, elmaradottnak, bunkónak nevezi őket, önmagát pedig magasabbrendűnek, különbnek és az általa primitíveknek tartott emberek vezérének kikiáltania. S nemcsak azért, mert a „lebunkózottak” előbb-utóbb el fogják páholni ezért, hanem mert tisztában kell lennie a vendégjog elemi szabályaival is. Akinek nem tetszik itt, azt hamarosan vissza fogják küldeni oda, ahonnét származik. Ott megszabhatja a másfajta erkölcsöt, jelentősebb háttérrel szidhatja más népek kultúráját és erkölcsi rendjét, ám nem lesz befolyása azokra - onnan túlról. Ellenben kénytelen lesz alkalmazkodni ott az akár ellene is agressziót elkövetőkhöz, maga is bosszút lihegni, és a mindennapi bosszúhadjáratban akár ő maga is áldozattá válni — hozzánk képest meghirdetett mássága érvényesítése érdekében. Ám a velünk sorsközösséget vállalóknak nem illik nap mint nap bennünket szidalmaznia. Annál kevésbé, mert ez a közösség érdekével való megátalkodott szembeszegülés, tehát közösségellenes magatartás. Magasabb, diplomáciai szinten ezt gyakorolni pedig egyértelműen hazaárulás. Alkalmazkodnia mindkét félnek szükséges. De ezt nem hangoskodással, követelőzéssel, agresszív népellenes magatartással és kihivó viselkedéssel lehet elérni. Aki toleráns másokkal, azt mások is tolerálni fogják majd. Új Hevesi Napló 3
