Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Vezényi Pál: Pista bácsi, a tudós suszter
egyenruhában fújta az egyik trombitát. Társaságunkat néha egy gyógyszerész is kiegészítette a közeli városból. Pista bácsit Péter szokta magával hozni, a börtöngazdaságból egy kerülőt tett a kocsijával a faluba, ahol az öreg lakott. A vendéglős a mi kedvünkért tartott néhány palack magyar bort, amelyet kizárólag mi fogyasztottunk. A svájciak ugyanis ragaszkodnak a saját ecetes vinkójukhoz, amit minden italnál nagyobbra becsülnek, és hajlandók érte bármilyen márkás külföldi bor árának többszörösét is megfizetni. Amikor már néhány pohár badacsonyi kéknyelűvel leöblítettük az elfogyasztott kitűnő sajtokat, Péter odaszólt Pista bácsinak:- Pista bácsi, emlékszel-e még Arany János Ötödik Lászlójára?- Még hogy én ne emlékeznék? - vetette oda fölényesen a kisöreg, és már szavalta is a balladát elejétől a végéig hibátlanul. Azután ráadásként egy másik meg harmadik Arany-ballada is következett... de sorra került Petőfi és Tompa Mihály is. Az általános elismerés után valaki megkérdezte, hogy tudja-e Pista bácsi, ki írta a Kőszívű ember fiait, és olvasta-e a regényt. Pista bácsi szinte sértődötten mérte végig a kérdezőt.- Hát a Jókai. Olvastam én minden regényét.- A lőcsei fehér asszonyt is?- Azt is - válaszolta az öreg, és már kezdte is mesélni a történetet a szereplők nevével együtt. Péter ekkor a történelemből intézett hozzá néhány kérdést. Pista bácsi dátum szerint felsorolta Napóleon és az I. világháború nevezetesebb csatáit. A hadvezérek és politikusok nevét magyarosan ejtette ki, de ez nem sokat számított. Ha a franciáknak elnézik, hogy minden idegen nevet úgy ejtenek ki, ahogy ők olvassák, egy hajdani zalai falusi susztert ezért aligha lehetett hibáztatni. A plébános földrajzi ismereteiből vizsgáztatta, és az öreg minden kérdésére pontos, határozott választ adott.- Pista bácsi - fordultam hozzá -, honnan tudod te ezeket ilyen pontosan? Nem hiszem, hogy az iskolában tanultad. Az öreg leöblítette időközben kiszáradt torkát egy pohár badacsonyival mielőtt magyarázni kezdett.- Az úgy volt, hogy a falunkban tönkrement a földbirtokos, és a házát mindenestül megvette egy Bata István nevű gazdag parasztember. Amikor egyszer nála voltam, láttam, hogy az egyik szobában, nagy szép könyvszekrényben rengeteg könyv van. Megkérdeztem, hogy adnának-e belőle nekem kölcsön. Szívesen adtak, mert ők nem olvastak. Csak a Kincses Kalendáriumot. Én akkor sorban elolvastam Jókai minden regényét. Szép pirosaranyos kötésben voltak. Meg aztán volt még ott egy vastag könyvsorozat, a Révai lexikony. Én azokat a köteteket is elvittem, és mindegyiket elolvastam.- Te elolvastad a Révai Lexikont?- Eleitől a végéig - hangzott a határozott válasz. Erre újabb poharat kellett üríteni. Nem mindennapos eset, ha olyan emberrel találkozunk, aki nemcsak Jókai összes műveit olvasta el, hanem még a Révai Lexikont is, és ráadásul megtartott belőle a fejében rengeteg adatot. Ez az ember pedig egyszerű falusi suszter, aki most a svájci falu raktárában a ládákat tologatja, de azért még mindig nem feledte el mindazt, amit valaha odahaza a falujában munka után a fejébe szedett a számtalan könyvből. Elmúlt már éjfél, amikor felálltunk az asztaltól. A távoli vendéglő tulajdonosa nem ragaszkodott a törvényes záróra betartásához. Péter, a gazdász még ragaszkodott ahhoz, 84 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus
