Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: A kikapós Szitásné
megözvegyülése után ismerkedett meg Pista édesapjával, egy huszti zsidó szatócs fiával, aki már Radnainak született és megkeresztelték. Azt mondta, hogy el kell mennie Vácról egy olyan helyre, ahol nem kutakodnak utána. Majd megfelelő időben jelentkezik. Az elhagyott asszony még pityergett egy keveset, azután hirtelen felállt:- Ezt az egészet most töröljük ki fejünkből, és örökre felejtsük el! Katus, kérlek, hallgass, mint a sír! Elköszönt, és ment hátra a lakásukba, hogy ebédelni érkező férjét valami étellel fogadja. A meglepett barátnő megfogadta magában a hallgatást. Nem tudta, mit higgyen el a hallott Pista-meséből. Ica néhány hónapos szerelmi tobzódása hirtelen ért véget, és a hódító férfi gyors távozása elég titokzatosnak tűnt számára. *** A légiveszély, a légiriadó rendszeressé vált. Az angol repülőgépek Budapest elleni bombázásaikor a ház lakói a riadót a pincében töltötték, ahol a gyerekek, nem érezvén a tényleges veszélyt, békésen szórakoztak, játszottak. Csak a felnőttek előtt vált egyre bizonytalanabbá a háborús jövő, és még ennél is aggódóbb volt a naponta változó, zsidóságot érintő intézkedéseket elviselő Klein házaspár. A szerelmes Pistás-hetek befejeződése után Szitásnéban ismét fellángolt a szerelem a segédpüspök iránt. Hosszas gyónásait követően egyre jobban belegabalyodott a szúrós szemű, komor főpapba. Egyszer ragyogó szemmel, diadalittasan állított be barátnőjéhez:- Katus! Ma szerelmet vallottam a gyóntatószékben. Azt mondtam, hogy súlyos bűn terheli lelkem, mert bűnös szerelem és vágy él bennem egy főpap iránt, akihez hetente járok gyónni. A vallomást természetesen megértette, mert kemény vizsgálódó nézésével szinte szétfűrészelte a gyóntatószék farácsát. Én láthattam őt, de ő engem nem.- És mit mondott a püspök erre a gyónásra? - kérdezte a háziasszony.- Oh, csak egy percig nyelte vissza kikívánkozó szavait. Bölcsen és fegyelmezetten mondta, hogy sokat fog imádkozni értem, hogy sikerüljön megszabadulnom ettől a szenvedélytől, mellyel egy istennek elkötelezett pásztort is kísértek... De megtudta, amit akartam, és olyan lágy volt a hangja, amikor elköszöntem... A fiú gyakran ministrált a segédpüspök úrnak, és különösnek csak azt tartotta, hogy a püspök minden miséjéhez saját, hosszú nyakú, egyedi, kis vizes és boros kancsókat használt, melyek gondos kezelésére a sekrestyés minden alkalommal figyelmeztetett. A gyerek sokszor elnézte a főpapot: Szeretheti ő is Szitásnét? Elképzelni sem tudta. 1944 júliusára már Vác is tele volt német katonákkal. Egy hajnalon a Klein családot teljes csendben egy ponyvázott teherautó valahová elvitte. A lakásukat lezárták és lepecsételték. A detektívet is behívták katonai szolgálatra, és a városi őrszolgálatba osztották be. A feleség aggódott, hogy még a veszedelmesen közelgő frontra is vezényelhetik. De hamarosan „leszerelték”, és visszavezényelték egyre szaporodó bűnügyeihez. Késő délután volt, amikor a kétszámyú nagykaput német katonák kinyitották és az udvar közepére behajtott egy fekete Mercedes-limuzin. A katona sofőr kiugrott belőle és a másik oldalon kinyitotta az ajtót a kilépő parancsnok előtt. Mint egy hadseregtábomok, úgy fogadta a készséges szolgálatot a monoklis, tányérsapkás SS-katona: Radnai István. Bekopogott a konyhaajtón, és az ajtókitáró felügyelőnének egy bokázással és felemelt kézzel „Heil Hitler!”-t köszönt. Az asszony a meglepetéstől majdnem összeesett: Hát maga az, István? - de nem lépett közelebb. 80 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus
