Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Erdélyi Z. János: Ajkamtól ajkadig, Szöknek a színek
Új Hevesi Napló A Kedveshez c. ciklus verseiből QlőAjAum//)/ c^AoacAi^ Bujkálnak bennem a szó-töredékek, botorkálnak csak párjuk-vesztve a rímek; áporodott mondat-foszlányok lógnak-lengnek feketülve. Hozzád kellene szólnom, szót kellene váltanom véled; hang-pallót fektetni a néma nincs fölött parttól partig; ajkamtól ajkadig, füledtől fülemig, testedtől testemig. Hogy meghalljam , ha közöttünk pirosán felsír a reménység. &^cöAmeA a átofoieA Messzire, messzire, mind messzebb menekülnek, szöknek Véled a színek: fehérbe fakul, feketébe sötétül a lét. Málladozó, penészes gond-falakat emel magasra közénk a valóság kétségbeesése. Egymás fele dőlő, támolygó paloták mész-arca pereg; vak üveg-szemeik fájón-éles szilánkokat őriznek csak a néhai fényből. Bazilikák beomlott kupolái alatt egyszer-volt szeretések lomha-fanyar illata reszket; az „egykoriból felkongó harangok repedt érce hörög 29
