Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXXVIII.

És zengett a völgy, zengett a domb, zengett az egész Bükk-alja, úgy nevettünk. Hangosan hahotázva kacagtunk mindhárman, boldog gondtalansággal, felszabadult vidámsággal.

Riadtan repült világgá a szajkó, égig emelkedett rémületében a szarka, s minden olyan vad, ami hallótávolságon belül volt, biztosan megfogadta, hogy ennek a helynek még a közelébe se merészkedik napokig.

Percek teltek el, amíg sikerült annyira lecsillapodnunk, hogy újra sorainkat rendezve folytathattuk utunkat a magasles felé.

Vénséges akácfára épült ez a les. Vagy másfél évtizede.

Befutotta a boros-tyán, körbeölelte minden-féle inda, iszalag. Nagyon hangulatos volt. Mint valami kis barlang, úgy sötétlett ott a fa koronájának aljában. És kényelmes is volt. Mind a hárman elfértünk rajta. Elhelyez-kedtünk, elcsendesedtünk. Tíz perc után megfújtam a rókahívó sípot.- És erre majd jön a Vük? Mert azt hiszi, hogy nyuszi zokog ilyen szomorúan? - kérdezte Marcsi lányom -, mire elmagyaráztam neki, hogy igen, mert azt gondolja a róka, hogy egy másik róka nyulat fogott, és hogy ő is ehessen belőle, hát idesiet.- De nem mindig Mert a róka eszes, óvatos és a hallása is kiváló. Nagyon nehéz becsapni, főleg ilyenkor, amikor már talál élelmet, nem úgy, mint a havas, fagyos időben.

Talán öt percig bírták szó nélkül.- Nem jön! Majd bolond lesz! Ugye, te se látod? - suttogja a nagyobbik.- Nem jön az ide, hallottad, hogy okos - teszi hozzá bölcselkedő komolysággal a kisebbik - pedig de jó lenne látni életben is egy igazi, szép rókát - fűzi hozzá vágyakozva.- Csend legyen! Majd jön. De ha nem, hát az sem baj. Őzeket biztosan fogunk látni, mert ez a friss, zöld búzakelés idecsalja őket. Ezt nagyon szeretik legelni. Csak ne beszéljetek, és ne mocorogjatok, mert meglátnak, és nyikorog is ez a magasles, és ha meghallják, nem fogtok látni semmit. Nicsak! Ne mozdulj! Ott jön egy róka. Itt a távcső, nézzétek ezzel.- Jé! De szép! Mosolyog.

Ilyet még nem láttam - hüledezik a kicsi, miközben szorítja a távcsövet, mert a testvére már tépné ki a kezéből, hogy ő is láthassa az egyelőre még a domb aljában kocogó, de egyértelműen felénk tartó ravaszdit.

Mikorra Veronika is távcsőhöz jut, a rókát eltakarja a sövénysor.- Majd kibújik mindjárt - mondom, s már nyúlok a sarokba támasztott puskáért.- Jaj, de izgulok! És meglövöd? Meg tudod? - s előrehajol, hogy kilásson a sűrű iszalag, száraz levél közül.

Ám valószínű, hogy a fehér sapka villanását, meg

Új Hevesi Napló

19