Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 3. szám - KÖNYVSZEMLE - Murawski Magdolna: 1956 regénye
4956' Mikor 1956 regényes feldolgozására gondolunk, nem feledhetjük annak a hatvanas években kizárólagosan giccses formában való ábrázolását, ä la Berkesi és Szilvási. Ki foglalkozott annak koncepciózusán közönséges voltával, hogy a témát azért volt szükséges vulgárisán megjeleníteni, hogy a forradalom nimbuszát megtépázva, kizárólag a szirupos szerelmi történetekre figyeljen mindenki, a lényegre pedig sosem. Mikor Domokos Sándor könyvét kézbe vesszük, hamarosan kiderül, hogy itt most egészen más megközelítésben találkozunk az 1956-os forradalom történéseivel és eszmeiségével. A több szálon, bonyolultan futtatott cselekmény valójában drámai feldolgozást kívánna, ám e regény - mint valaha legnépszerűbb irodalmi műfaj - ezúttal nem tartalmaz utánérzéseket, a drámai helyzetek pedig megférnek a regény keretein belül. A drámai alaphelyzet elsősorban abból adódik, hogy két világ ütközik benne: a nyugati és a keletre szorított, immáron keletinek mondott magyar valóság, 1956 Magyarországa. Főhőse egy Franciaországba emigrált magyar festő, akit bonyolult érzelmi szálak fűznek hazájához, elhagyott és jelenlegi szerelméhez. Visszatérésének apropója egy kiállítás, melyre barátnőjén kívül még egy diplomáciai szolgálatban álló kétes egzisztencia, egy minden hájjal megkent francia kalandor is elkísér, aki meg akarja kaparintani a festményeket, és aki különös diplomáciai kapcsolatokat tart fenn egy orosz kémfőnökkel. Aki Magyarországon született, ha elszármazik is innen, soha nem tud közömbös maradni ezzel a kicsiny, hányatott sorsú országgal, hazájával szemben. Ahogyan Liszt Ferenc vagy Dsida Jenő külföldön ébredtek rá, mennyire fontos nekik a hazájuk, ugyanúgy a hazatérő Bárdoss Zoltánt is megérinti valami, amit nem lehet megmagyarázni, legfeljebb az adott pillanatban megborzongani - és azonnal cselekedni. A drámai elemeken kívül az epikai eszközök is gazdagítják Domokos Sándor kelléktárát. A festő, aki emlékek után kutat, már egy egészen más valósággal szembesül, és a külföldön az akkor divatos baloldali értelmiség rózsaszín szemüvegén át látott világ itt, testközelben másképpen fest. Jóllehet, Domokos Sándor regényének világa inkább a 70-es, 80-as évek konszolidációs idejét idézi, nem pedig Rákosi Mátyás ötvenes évekbeli nyomasztó atmoszféráját. Kissé anakronisztikusán hat, ahogyan a „külföldre szakadt hazafi” hazaérkezik, hiszen a kádári korszakban a jómódú, befutott, és ide kemény valutával hazatérő magyarokat volt szokás igy nevezni és kezelni. Az ötvenes évek világa még a tömény és gátlástalan gyűlölködés ideje volt, s nem volt jellemző az a fajta tolerancia, melyet Bárdoss Zoltán iránt tanúsítanak a kis- és nagyvárosi csinovnyikok. A magyar festő története nem csupán egy történelmi „megvilágosodás-történet”, hanem a becsületes helytállás és az örök emberi értékek diadalának regénye. A főhős és a hozzá rokoni vagy baráti szálakkal kapcsolódó más szereplők szinte véletlenszerűen válnak hősökké, ahogyan belesodródnak a történelmi eseményekbe, és jellemük szerint cselekszenek, mert másként nem tehetnek. Domokos Sándor müveiben mindig a humánum diadalmaskodik. Megmenti számunkra az emberi értékeket, melyek nélkül lehet ugyan élni, csak nem érdemes. M.M. (Domokos Sándor: Tisztítótűz, Szent Gellért Kiadó, Budapest, 2000) 84 XI. évfolyam 3. szám — 2001. március
