Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Katona Kálmán: Gyémántszikla

^íoa/tma tJ^od/mán

Serény vágyak súlytalan korában jég alá hajt erdők szép virága hűvös homlokunkon zúzmara zizeg. Évszázakon lobban át a fáklya s nem ragyog közénk hazányi hitet. Magyarok hona dérbe dőlt liget magyarok hazája könnyű préda. Hívek és hűtlenek ivadéka gőgös szégyenét szakítja a száj: tell me who was Vörösmarty Mihály?

Drága ösvény: csontjaira lépünk könyveiben szellemét csodáljuk félős éjen idegenek között hunyt szemekkel Napját látni vágyjuk. Élte ékkő. Műve gyémántszikla.

Föld rögéből ég belénk a titka mint magából dühöt és erőt álmodott Isten teremtés előtt s adta testét hogy az élet éljen: Csillagkereszt karácsonyi égen.

Karácsonyi éjben elhaló tűz. Csizmánk alatt csontok roppanása s mint a hóban járunk térdig csontban úri talpunk pórporunk alázza hívek maradtunk rendületlenül.

Míg asztalunkra óbor is kerül gyászon vett hazáról jár a nóta s támolyoghat véráztatta hóba kinek épp közös halálra tellett:

Hullj térdre hold hősök árnya mellett.

Háborútól vészesebb a béke.

Roppan szürke angyal szolga-szárnya s szétszaggatott népeknek átkai hullanak a nyállal kent határra vasbódék sorompók vicsorognak. Gyémántszikla. Színei ragyognak fehér nyugalma ég felől suhan.

Élő Isten. Mint Isten épp olyan. Eleven rezgés zöld ág nyárfalomb: máglyakín viszály történelmi gond.

14

XI. évfolyam 2. Szám— 2001. február