Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Szabó Bogár Imre: A megőszült kutya, Ötvenen túl

Gf*xa/>4 (j%0(jár Q^>

0^4) me^ödxü/t Á'Mf/i/a

T

Topogtunk bokázva,

buszra várva

öten-hatan tán,

vagy még többen?

Jeges köd szitált a zúzmarára, s párakürtöt fújtunk

mindnyájan félkörben.

Olyan volt ez,

mint a világ vége, riadtan pislogtunk:

rongy-békák a lékben.

S ahogy ott álltunk, a

páncélos bokorból

kivonszolta magát egy

megőszült kutya,

egyenként, sorra lábunkhoz kuporgott, ugatott róla:

merre most, s hova?!

Kicsit

lefeküdt a koszos, sóvá sorvadt jégen, s már kúszott is tovább,

mintha csak tűnődne: hátha melegebb lesz a másik lábánál, ahol kevésbé zeng

a tél nagy hűtője (színültig telve

tompa csillagokkal).

fehérben lebegtünk,

lényegtelen lények, nem is a hidegtől, a kutyaszemektől remegtünk,

mardosott a szégyen

bennünket:

volt valami lelkes mondat a szemében!

És

mint ríkatott gyerek,

Új Hevesi Napló

5