Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: Mai iráni festészet
Losonci Miklós Q/^íaí iwávUfédléd&et A mai iráni festészet egyik jellemző vonása, hogy egyrészt számbaveszi és folytatja az ősi, perzsa örökséget, másrészt teremtett formarendjével közeledik és kiegyensúlyozást keres a XX. század világtörekvéseivel. Ennek eredménye, hogy kapcsolatot is talál, egyéni szigetté válik egyben - az európai, ázsiai, amerikai törekvések zónájában. Külön csillag, külön sáv. Sok mü épít hidat eszmék, stílusok és égtájak között, s ez nem mindig jelent csupán fölzárkózást, hanem virulenssé nemesíti az ismert képi fogalmazásokat azzal, hogy a helyi, partikuláris, népi-nemzeti hagyományokat csatolja az elért és általánossá vált világeredményekhez. Ez biztosítja a mai iráni festészet figyelemreméltó értékrendjét. Ady jelezte, hogy az ő élete, művészetének forrásanyaga „millió gyökerű”. Mindez az iráni képzőművészetre is érvényes. Sokan vannak, sokfélék. A jó átlagból egyesek egészen magas képi színvonalon alkotnak, akadnak, akik töredékekben mutatnak föl érdekességeket, természetesen akad felszínes teljesítmény is. Az igazán jelentős mai iráni festők saját, egyszemélyes mitológiát teremtettek, ősi képződményekből is megújuló új jelképrendszert. Szimbolikus elemek ugyanúgy találhatók egyeseknél, mint másokat az expresszív lendület határoz meg - az álom és a valóság határvidékén. A formák sokszor arányosítják az ábrázolt teret könnyed vagy nagyon is sarkalatos elvonatkozásokkal, a legtöbbször az adott mű követelményei szerint. Ez helyes alkotói magatartás, mert nem az átvett sémák, hanem a gondolkodás és a képzelőerő szabadsága határozza meg. A mágikus elemek éppen az intellektus tudatossága révén válnak követhetővé, így a változatok nem merevülnek, hanem organikus természetességükkel közelítik a megmaradást. Sok esetben az érték az ösztönös, tudatos összetevők egyensúlyából születik, az erkölcs vagy az álom a fő meghatározója. A nyomra lelés és a forráshasználat változó, ez okozza az örömkeltő változatosságot. Problémát jelent sokszor, hogy az adott nemzeti piktúra vagy konvencionális, vagy hevesen igyekszik a globális eszményekhez fölzárkózni, így vagy a frissességet vagy a szabadságát veszti el. Az, hogy a képzőművészet napjainkban egyetlen világnyelvre korlátozódik, annak van egy hasznos és káros tulajdonsága. Az mindenképpen örvendetes, hogy gyorsan alkalmazza képre a fölhalmozott gondolati energiát a festő optimálisan összetett kombinációkkal Tokióban, Teheránban, Párizsban és Budapesten, hisz ez az emberiség fejlett tudásszintjének eredménye, az azonban veszélyes, ha veszti az adott iszfaháni és hortobágyi térség helyi zamatát. Haladás és zsákutca, lendület és veszély egyszerre, egyhelyüttt Farah Ossouli festménye 74 XI. évfolyam 1. szám—2001. január
