Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - KÖZÉLET - Koncz Lajos: A Szentév és Jubileum csúcsain (és után)
találkozni akart. Seregély egri érsek, a Püspöki Kar feje köszöntötte a Szentatyát ékes latin szónoklattal, tolmácsolva egész magyar népünk hódolatát és szeretetét iránta, Isten és a Szűz áldását, oltalmát kérve életére, további munkájára. A Szentatya hosszabb szöveggel és magyarul üdvözölte a zarándokokat, majd - néhány fontosabb mondanivalót magának tartva fönn, szózatának felolvasását Ternyák püspök úrnak engedte át. A pápa szavai súlyosak, de bátorítóak voltak. A családdal kapcsolatos problémák rá kell ébresszék a híveket, hogy újra felfedezzék és megéljék a család, házasság értékeit, úgy, ahogy azt az egyház - a kinyilatkoztatásból elébünk tárja és újult buzgósággal lássunk hozzá a szeretet civilizációjának az építéséhez. „Csak az egészséges és szilárd családokra épülő nemzet tud fennmaradni és nagy történelmet írni. Erről tanúskodik a magyar múlt is. Segítsétek minden fórumon az élet kultúráját! Védelmezzétek az emberi személyt: fogantatásától a halálig. Értékeljétek az apaságot és anyaságot, becsüljétek meg a nőknek a házimunkában és gyermek-nevelésben betöltött nélkülözhetetlen, áldozatos hivatását a jövő szolgálatában” - mondotta beszéde végén a Szentatya, melyet véget nem érő tapssal és lelkesedéssel köszönt meg a boldog magyar zarándoksereg. Ezután még egy bensőséges aktusra került sor. Bemutatták és átadták a Szentatyának a nemzeti zarándoklat ajándékát, egy 50 kg-os, e célból öntött harangot, melynek felirata, évszámai a nándorfehérvári magyar győzelemre és a déli mementó- harangszóra utalnak. így az ajándék kétségtelenül a Szentszék és Magyarország ősi, történelmi kapcsolatának emlékeztetője és hála-kifejezése. E harangnak a Szentatya által történt megkongatása és csengő hangjai zárták be a pápai fogadás örömteli óráját és a római zarándokutat. Utószó: Hogyan tovább? A Szentév és Magyar Jubileum eddigi csúcspontjainak örömteli áttekintése után záradékul és kételyeink, távlati tétovaságunk becsületes bevallásával utat is keresőn - egy kis történelem-filozófiát és teológiát is hívjunk segítségül az ezredváltó és nyitó esztendő végén! O.Spengler, a nagy német gondolkodó, az I. világháború után egy félelmetes víziójú könyvben megjövendölte „Nyugat alkonyát”. Eszerint a nyugat-európai, vagy fausti kultúra menthetetlenül hanyatlóban van, sőt itt körülöttünk és bennünk haldoklik. (Még száz évünk van szerinte a „kimúlásig”.) Mindmáig nem jutottunk túl e prófécia sötét realitásán, sőt úgy látszik, hogy rész-területekre is le kell bontani a teljesebb látáshoz. Az Új Ember nov. 12-iki számában egy ilyen cím sötétlik: „Az európai kereszténység alkonya”. A szerző egy nyugalmazott történészprofesszor, Katus László. Mindenképpen tanulságos, látásos kis tanulmány, amit tanácsaival befogadni-emésztgetni érdemes és sajnos megkerülhetetlen. Hiszen már a kereszténység legteológikusabb ismerője és hitelvi irányítója, Ratzinger bíborostól is évek óta halljuk a megállapítást és figyelmeztetést, hogy véget ért a kereszténység történetének több mint másfél évezredes korszaka, a „keresztény társadalom” időszaka, „a keresztények ma újra kisebbséget jelentenek, olyan mértékben, ahogy ez az ókor végétől még soha nem volt észlelhető.” Valóban a történelmi folyamat és a statisztikai adatok vizsgálata két alapvető tanulságot eredményez napjaink és a jövő keresztényei számára. Az egyik: le kell számolnunk a „keresztény társadalom”, a magyar lakosság kétharmada katolikus” illúziójával, s tudomásul kell vennünk a realitást: „kisebbség lettünk egy szekularizált, vallásilag közömbös, pluralista társadalomban:” Európa és benne Magyarország missziós terület, s modem világunkban az evangelizálás hagyományos, eddigi módszerei nem Új Hevesi Napló 63
