Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Jobban József: Schnitzler elbeszélő írásai a pszichológiai vázlatoktól a monológnovellákig
Jobban József &c/^u/k/er e/^eátoé/d foátMÖ a ^i&xÁÁo/é^öaí vátt/afo/M/ a Arthur Schnitzler (1862-1931) az osztrák századforduló irodalmának egyik jelentős írója, drámái mellett elsősorban prózai írásait tartják írói tevékenysége csúcspontjának. (Rey, William H.: Die geistige Welt Arthur Schnitzlers. In. Arthur Schnitzler. Die späte Prosa als Gipfel seines Schaffens. Erich Schmidt Verlag, Berlin, 1968.). Amíg drámai írásainak középpontjában a szociális elemzés áll, elbeszélő szövegeiben a szociális környezete és lélektani hajlamaik szerint jellemzi, többnyire a női szereplőit lelki horizontjaiknak megfelelően úgy kategorizálja, milyen irodalmi olvasmányokat részesítenek előnyben, például: Berta Garlan a kisvárosi élet magányában Friedrich Gerstäcker (1816-1872) kalandregényeit, Elza kisasszony példaképe Guy de Maupassant 1890-ben megjelent „Notre Coeur” (Szívünk) című regénye, melynek főhőse az emancipált nőtípust képviselte, aki frigid szépség. Az olvasmányélmények kapcsán a „Meghalás" (Sterben) című elbeszélését kell megemlítenünk, mely 1895-ben jelent meg a Fischer Könyvkiadó gondozásában, s ezzel elindult Schnitzler a prózaírói siker útján. Végzetes helyzetében felfedi a hős, Nietzsche és Schopenhauer nem más, mint pózoló nagyképű alak, akik valójában nem is tudják, miről beszélnek. Prózaírásait tekintve két elbeszélés-stratégia különösen jellemző Schnitzlerre: a kísérlet és a rejtély. Mindkettő aktív együttgondolkodást feltételez, mely az elbeszélő vagy a szereplő szubjektív perspektíváit nem azonnal fogadtatja el, és ez ejti foglyul az olvasót. Naiv közlési vágyat vet be annak érdekében, hogy láthassuk a tudomány korlátokhoz kötött mibenlétét. Ez nem tűnik ellentmondásnak, mert Schnitzler megkísérli az olvasó analitikus szemléletét iskolázni, másrészt utal az észszerű gondolkodási struktúrák hatásaira. Az a technika, mely az olvasó kétkedését hívja elő ahelyett, hogy a megoldást kínálná, az irodalomkritika az alábbi szemrehányásokkal illeti: eldöntetlenség, határozatlanság (Unentschiedenheit), kettős jelentés (Doppeldeutigkeit), ez Just véleménye, Allerdissen ugyanezt törvénytelen játékosságnak tarja és egyben a saját problémáitól való menekülést látja benne. Az úgynevezett „kis formák” szakértőjének is tartják Schnitzlert, az egyfelvonásosok és rövid novellák mesterének, felvillant valami ironikusát, melankolikus történetet, jogtalanságot, hűtlenséget, önzetlen emberszeretetet, toleranciát, szatírát. Típusokról szóló tanát „A szellem szóban és a szellem tettben” című írásában rendszerezte. Egyben feloldotta a novella és az elbeszélés közötti határokat, ezért írásait műfaji csoportokba sorolni igen nehéz. Témái kifejtésére drámai és epikai kifejezésformákat egy és ugyanazon dolognak tart, egyfelvonásos darabjainak témája novelláiban is megjelenik. Példaképeknek a 19. század második felének francia és orosz elbeszélőit említhetjük, mindenekelőtt Flaubert, Maupassant és Bourget, Turgenyev, Csehov és Dosztojevszkij nevét. A „rövid formák” ugyanakkor az angolszász tradíciót követik. Tematikailag, mint azt gyakran emlegetik, az erotikus érdekli, a játékosok, a művészek, a színház világa, a házasságtörés: pl: A holtak nem beszélnek (Die Toten schweigen. 1897), de a sérültek, a bűnözők világa ugyancsak Schnitzler érdeklődési körébe tartozik. „Én-elbeszélései” a kutatók értetlenségét és vitáját váltották ki (Egy orvos papírjaiból, Andreas Thameyer utolsó levele), mert ezen írásai a szürrealizmus, a parapszichológia határán állnak. Fiktív naplói (Virágok, a Másik) pontos lelki diagramok. Új Hevesi Napló 49
