Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Rónay László: Katolikus kultúrszemlélet

szorított magyarság öntudatra ébresztésével tétele által alkotott maradandót, s adott olyan példát, amelynek sok eleme ma sem mondható meghaladottnak vagy elavultnak. Életformája úgy alakult, hogy fiatalok között működött. Piarista gimnáziumi tanár, cserkészvezető, a magyar cserkészmozgalom egyik tekintélye, a cserkészvezetés szervezője. Az akkori cserkészet igazi mozgalom, erkölcsnemesítő intézmény volt egészen a 30-as évek közepéig, amikor egy harciasabb nevelési program megvalósítása kezdődött, amellyel Sík nem értett egyet. Saját nevelési program megvalósítása kezdődött, amellyel Sík nem értett egyet. Saját nevelési és hazafias elveit tehát a valósággal szembesíthette, elméletét a hétköznapi gyakorlat próbájának vethette alá. Emellett átdolgozta a gimnázium nyolc osztályának Prónay Antal által írt irodalmi tankönyveit, s azokban a megfelelő ismeretnyújtás mellett erkölcsi célzatú kérdéseket is fölvetett, elemzéseiben különösen erős hangsúlyt vetve a szépre, igazra és jóra, a piarista nevelés meghatározó alapelveire. Szerzetesi iskolákban nemzedékek sora nevelődött ezekből a tankönyvekből, s ezt a szellemiséget Sík tanárként is követte és megvalósította. Mind a piarista gimnáziumban, mind Szegeden tanítványok sora nevezte őt kivételes hatású, emelkedett erkölcsi elveket is valló, s azokat megvalósító személyiségnek, akiről talán kevésbé tudott, hogy még Szerb Antal is bűvkörébe került. Az imádságos életre vezérlő kalauza, a legendás „Sík-Schütz” imakönyv tíznél is több kiadása nemcsak imádságos könyv volt a javából, hanem magyar lelkiség múltjának is antológiája, hiszen az elmélkedési részt gyűjtő és összeállító Sík Sándor a magyar nemzeti múlt nagyjainak imáiból, elmélkedéseiből is kitűnő érzékkel válogatott. (Ezt a tevékenységét a Szeretet breviáriumában a világirodalomra és a világvallásokra is kiterjesztette.) Amikor a magyar nemzeti múlt legfontosabb értékeit és eszményeit a jelen számára is igyekezett hozzáférhetővé tenni, rá kellett döbbennie, hogy az eszmékből jelszavak lettek, a nemzeti múlt nagy alakjai olykor önigazolássá sivárodtak, az ünnepségek hamis fénye és tömjénfustje mögül eltűntek azok a gondolatok, amelyek valóban közelíthették volna a múltat a jelenhez, s amelyekkel nem lett volna szabad elhomályosulniuk. Sík egyik nagy tette volt, hogy 1936-ban rádióelőadásokban (majd könyvben) idézte vissza a magyar szenteket, különös nyomatékkai hívva föl a figyelmet arra, mit adhatnak a háború felé sodródó magyarságnak. Az ellentétektől megosztott világnak szüksége van a szentek példájára. Ezt az alapgondolatot Szent István, Imre, László, Erzsébet és Boldog Margit életszentségét elemezve Sík egyben kora legszorongatóbb kihívásaira is választ keresett és talált. Szent Istvánban a népéért minden áldozatra kész vezér alakját rajzolta meg, aki erős kézzel megkeresztelte a magyarságot. „A kereszténység a gyengék menedéke” — írta ugyanekkor Hans Grimm Volk ohne Raum című regényében. Moeller von den Brack eszméi nemcsak e hírhedt-híres regényben, hanem a Harmadik Birodalomban is nagy visszhangot keltettek. Szerinte a vér tisztánlátásával az árja fajt és annak mitológiáját kell uralkodóvá tenni Európában, akár erőszakkal megsemmisítve a gyengébb népeket. Ezzel szemben Sík éppen Szent István áldozatvallását és megbocsátani tudását hangsúlyozta, s azt emelte ki, hogy sem a Nyugatnak, sem a Keletnek nem hódolt meg, s ezáltal lett a nemzetmentők paradigmája. Amit pedig a szent király magyarsága kapcsán fejtegetett, annak is időszerű üzenete volt kora számára: „Magyarnak leni Szent István tanítása szerint erkölcsi fogalom... még senkit sem tesz magyarrá az, hogy magyarul beszél. Ez még nagyon kevés. Senkit nem tesz magyarrá még az sem, hogy a vére magyar, sőt még az sem, hogy magyarnak vallja magát: a magyarságot erkölcsi küzdelemmel, Isten-sürgette cselekvéssel úgy kell kiküzdeni. Magyarnak lenni erkölcsi lendület. Magyarnak lenni. Hit. Hit a 54 XI. évfolyam 6. szám — 2001. június

Next

/
Thumbnails
Contents