Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Víz László: A „pogány szent”
EfcET ÉS TUDOMÁNY Viz László Mt&nl /ia/á/ána/c Jézus születésének 2000 éves, a magyar államalapítás 1100 éves, és a keresztény királyság megalapításának 1000 éves évfordulója mellett méltó megemlékeznünk ebben az évben egy negyedik - megrendítően tragikus, egyszersmind lélekemelő - eseményről is, amelynek kereken 2400-ik évfordulója erre az esztendőre esik. Kétezemégyszáz évvel ezelőtt, Kr. e. 399-ben halt meg Szókratész, a görög és az egész nyugati filozófia atyja, Platónnak - Arisztotelész mesterének - barátja és tanítója. Ok hárman jelölték ki azt az utat, amelyen a „bölcsesség szeretete és a gondolkodás tudománya évszázadokon keresztül haladt, mígnem összeolvadt a kultúra latin folyamával, hogy együttesen képesek legyenek a hamarosan megjelenő keresztény igazságok megfogalmazására és egyre mélyebb kifejtésére. E folyamat élén kétségkívül „a nagy triász”, a három szellemóriás áll, első helyen a különös életmódot folytató Szókratész. Életét teljesen egyéni stílusban élte, már-már remete módjára. Volt egy legyürhetetlen szenvedélye: szeretett beszélgetni, bárhol, bárkivel, bármilyen témáról. Mivel - saját állítása szerint ő maga semmit sem tudott - többnyire csak kérdezgette beszélgetőtársait, míg végül egy többnyire erkölcsi természetű igazságra bukkantak. *** Szókratész húsz évvel Miltiadész perzsák felett aratott marathoni (Kr. e. 490), és tíz évvel Themisztoklész szalamiszi győzelme (Kr. e. 480) után, 469-ben született Athénben. Apja Szophroniszkosz, szobrász volt, és fiát is annak taníttatta; anyja Phainareté, bábaasszonyok mesterségét űzte. Életének hetven éve Athén történetének tartós aranykorát - a váratlan és gyors bukásig - öleli át. Mintha a perzsa fenyegetést végleg elhárító győztes háborúk után az önérzetében, hatalmában, gazdasági és katonai erejében meg politikai befolyásában megerősödött athéni birodalom - ami tulajdonképpen a városállamból és a hegemóniáját elismerő — kisebb-nagyobb szövetségeseinek elég gyakran változó összetételű csoportjából állt - megengedhette volna magának „a szellem luxusát” is. Ez volt a csaknem negyven évig az állam élén álló, már életében „olimposzinak” nevezett Periklész kora, amelyhez fogható kevés akad a történelemben. Olyan század ez, amelyben nyüzsögnek a zsenik. Drámaírók: Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész; szobrászok: Pheidiász és Myron; építészek: Kallikratész és Iktinosz, a Parthenon alkotói; történetírók: Hérodotosz és Thukydidész; a már említett filozófusok, irók, költők, festők, stb., minden műfaj legkiválóbbjai. Mindennek hátteréül a híres athéni demokrácia szolgált, a „népuralom”, a maga sajátos intézményeivel, hivatalival és politikai apparátusával. Működésének központi eszméje az volt, hogy a közügyek intézésében és az intézés ellenőrzésében valamennyi athéni polgárnak részt lehet és részt is kell vennie. Egy csomó hivatali választással vagy sorsolással töltöttek be. Az intézmények csúcsszerve az általában 10 naponként ülésező népgyűlés volt; hatásköre a köz- és magánélet minden részletére kiterjedt. Az állam erős volt és gazdag, a hangulat bizakodó és toleráns. Senki nem vette zokon, hogy délelőttönként jó nevű családból származó dologtalan ifjak jelentek meg a piacon és derűs beszélgetést kezdeményeztek hol Új Hevesi Napló 39
