Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Hubai Gruber Miklós: Kisgazdinka
Pergő István mozdonyvezető szabadnapját töltötte odahaza. Megrakta még egyszer odalenn a kazánt, s indulni készült, hogy hazahozza kisunokáját az óvodából. Nagy hó lehullott az éjszaka - esett még jó feléig a délelőttnek is — Pergő István hát magához szólította a Tiszát, s nyakába rakta a hámot. A kutya szinte nyüszített örömében. Nem volt neki idegen a húzószerszám, s mert odakészítve látta a gyerekszánkót is, tudta ez az okos állat, hogy kisgazdinkájáért mennek, neki készíti nagyanyja a meleg plédet. Micsoda öröm őt húzni, így járni kedvében a legszeretettebb emberkölyöknek! Ment volna már, rohant volna az óvodába, százszor is, ahová elkísérte már Kisgazdinkát, az öreg Pergő - vagyishogy mit beszélek, nem volt ő öreg, most töltötte csak az ötvenkettőt - alig győzte őt visszafogni. Mielőtt elindultak, beszólt az ember a feleségének: ne nyugtalankodjék, mert megállni szándékoznak visszafelé a nászéknál; kiscsikó született náluk a minap, hadd lássa a kicsi szentem. Kisverácska akkorát cuppantott nagyapjának orcájára, mikor meglátta az ajtó üvegén át a Tisza kutyát, amekkorát csak tudott azzal a pici szájával. Alig fűzte be lábán a kiscsizmát az öregapja, a kicsi lány már a kutya nyakán lógott. Hízelgett neki, ölelgette, s a kutya sem különben: nehezen mondta volna meg bárki is, melyikük örül jobban a másiknak... Alig műit el aztán negyedóra, a világ dolgairól beszélgetett nászuram a nászurammal, miközben Édesapa — kézen fogva az ő kisleányát — valami nagyon izgi, nagyon titkos látogatáson vett részt a lóistálló melegében. Velük tartott a Tisza kutya is, de ez senkit nem zavart. Még Csinost, a kiscsikó anyukáját sem. Annál is inkább, mert Tisza - mint aki tudja, mi az illem - hátul maradt szerényen az ajtó mellett. Onnan követte csak szemével az ő kis gazdinkáját. Mikor aztán kellően kigyönyörködték magukat Hókában, s kockacukorral köszöntötték az ő anyukáját, ők maguk is bementek — még mindig kézen fogva — a konyhába, hogy egymás szavába vágva meséljenek Szikszai mamának a kiscsikóról meg a Csinosról. Meg persze a Tiszakutyáról is. Szikszai mama frissen sütött túrósrétest húzott ki a sütőből. Kisverácska tele szájjal gyűrte magába. Pergő Tímea több mint negyedórát várt főorvos-szeretőjére. Hideg szél szakadt le a Sajgó-tetőről, s a fiatalasszony hiába húzódott beljebb a vékony üvegfal takarásába: nem ért az semmit, védelmet a zimankó ellen meg éppenséggel nem nyújtott. Várt hát még egy keveset a nő, de aztán felült az első buszra, s bement, hogy a pályaudvaron a hazafelé menőre szálljon át róla. Dúlt-fűlt haragjában. Nem volt kíváncsi a doktor űr magyarázatára, nem volt kíváncsi a kifogásokra, s nem volt kíváncsi többé magára a doktor úrra sem. A központból voltak most lenn pár napig, továbbképzést tartottak a dolgozóknak. Az osztályvezető állandóan körülötte legyeskedett, tegnap még vacsorára is meghívta. Kis híja volt, hogy nem bújtak ágyba. Bánja is már, miért mondott nemet, most legalább megtudná doktor Szoknyapecér, hogy ki is az a Pergő Tímea! Meg is mondta a magáét a főorvosnak, mikor este rátelefonált, s kimenteni igyekezett magát a találkozó elmaradása miatt. Váratlan eseményről hadováit valamit a főorvos, meg konzíliumról, amin neki is részt kellett vennie, de a nő borgőzösnek 26 XI. évfolyam 6. szám — 2001. június
