Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Abrakovits Endréné: Magyarok a Kárpátokon túl
A zenetudomány számára is egy nagyon értékes stílust, kultúrát őriznek. Népdalaikat, balladáikat korábban Domokos Pál Péter, a nagy tudós, az utóbbi évtizedekben pedig a ma is tevékeny Kallós Zoltán gyűjtötte. A moldvai csángók többnyire a római katolikus vallást követték. Szerintük őket ez különbözteti meg a környezetükben élő ortodox vallású románoktól. Ez sok bonyodalmat is okoz manapság, mert a népszámlálásnál nem magyarnak, hanem római katolikusnak nevezték magukat, s ezt a román hatóságok hivatkozási alapul használják, amikor most a magyar oktatás újbóli bevezetéséért küzdenek. Mert a csángók kétharmada nem tud magyarul, de mégsem tekintik magukat románoknak, mert a román az ortodox vallású. Az elmúlt tíz év némileg bizakodóvá tette őket. A moldvai csángók is elkezdték magukat szervezni. Kezdték felismerni, hogy előnyöket lehet szerezni abból, ha ők magyarnak mondják magukat. Több százan tanulnak már Erdélyben, meg Magyarországon is. Ezekből a csángó diákokból aztán kialakulhat egy csángó származású értelmiségi réteg, s majd ők felvállalhatják az ottani többség érdekének érvényesítését. Talán így egy részük megmenthető a magyarság számára, bár a máshol kiképzett értelmiség jelentős része sajnos nem tér vissza szülőföldjére. Napjainkban 60-80 ezerre becsülhető azok száma, akik beszélik a magyar nyelvet Moldvában, de nem az irodalmi nyelvet, hanem - ahogy említettem - még a nyelvújítás előttit, s ez nem egészen alkalmas arra, hogy a XXI. század elején a világban történő és a körülöttük lévő dolgokat kifejezze. A csángó magyarok fennmaradásában a magyar katolikus papoknak és az egyháznak lehetne nagy szerepe, ahogy Erdélyben történik is, de itt tilos magyar nyelven misézni. A templom pedig a csángók vasárnapi gyülekezőhelye. Az utóbbi évtizedben közel negyven templom épült, s ez is jelzi, hogy a katolikus egyház anyagiakban jól áll, a nép vallásos. A moldvai csángó falvak egy része egymáshoz közel eső településekből olvadt össze egy faluközösséggé. Vannak zárt településű falvak is, mint pl. Klézse, Szabófalva a Szeret folyó mentén. A csángók építkezésének alapanyaga a fenyő és a bükkfa. A hagyományos fedőanyag a nád, a zsindely, de napjainkban már a tartósabb cserépfedést is használják. A csángó házba belépve szembetűnik, hogy a lakás berendezési tárgyai, belső rendszere mennyire függvényei a tűzhelynek. A lakóház különféle rendeltetésű helyiségekből álló „hajlék”, amelyet sütőház, illetve nyárikonyha egészít ki. Utóbbi a családnak időszaki lakása, ahol főzőhelyként a „tüzelő” szolgál, melynek nincs mennyezet „padolása”, vagyis szabadkémény es. Szép az ünnepélyes alkalmakkor használatos „tisztaház”, azaz tisztaszoba, amely a háziszőttesek, „gúnyák”, szentképek, virágos festett ládák, magasra rakott kelengyék gyűjtőhelye. A moldvai csángó nők legjellegzetesebb ruhadarabja a lepelszoknya, a katrinca. Ezek a szőttesek alig különböznek a takarótól, ollót csak akkor láttak, mikor lekerültek a szövőszékről. Egy ilyen szoknya hü kísérőtársa a csángó asszonynak egy életen át. Színe általában fekete, de díszítik harántcsíkosan szőtt zöld vagy meggyvörös színnel is. A lepelszoknyák közül a hétköznapiakat mossák, a többieket nagy gonddal óvják a szennyeződésektől. Hogy a templomozás alatti letérdelésnek se maradjon nyoma a szoknyán, térdük alá kicsi, szépen kihímezett vagy szőttes kendőcskét, „servétkét” tesznek. Egy másik jellegzetes női viselet a kendő, melyet régebben szintén „katrincának” hívtak, a ami egy hosszú szőttes. Két végébe piros csíkot szőnek, vagy himzett virágokkal díszítik. A dísz változik falu, vidék és életkor szerint. Az idős asszonyok veres színű háromfonású gyapjúszállal szövik be a katrinca két szélét, a fiatalok inkább tarkább szegésű 54 XI. évfolyam 5. szám — 2001. május
