Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Rónay László: Katolikus kultúrszemlélet
Külön foglalkozott az ismeretterjesztés jelentőségével. Szembeállította az érző embert a tudományok megszállottjával. Feltételezése szerint a tudományosságnak akkor van jogosultsága, ha az emberiség vagy a nemzetek haladását szolgálja, ha rádöbbent a teremtett világ gazdagságára és adottságaira. Ezeket felismertetve szolgálja az embernek azt a képességét, mellyel megérzi a teremtő és a teremtés nagyszerűségét. Ez a kiérlelt és következetes kultúra-koncepció akkor válik bizonytalanná, amikor a rosszal, a bűnnel, a bűnös emberrel, ezek művészi ábrázolásával szembesül. Prohászka gondolkodásmódját meghatározta korának ádáz küzdelme, amely - leegyszerűsítve a képletet — a konzervativizmus és a liberalizmus között dúlt, s ezért a műalkotást is a bűn elleni harc eszközének tekintette. (Ékesszóló bizonyítéka ennek Kultúra és terror című müvének jó néhány, kivált Adyt elítélő fejtegetése.) Nem vette észre, hogy a világirodalomban a kezdetektől jó és rossz vívja harcát, ráadásul e fogalmak a műalkotásokban gyakran alkalmazkodtak a befogadók világnézetéhez és pártállásához. (Gondoljunk csak az Iliászra, amelyben az öldöklés gyakran pozitív értelmet kap, a szembenállók hosszan méltatják ebbéli képességeiket és eredményeiket.) Prohászkában aligha visszhangzott volna Mauriac Viperafészkének az a felismerése, amelyet a regény cseppet sem rokonszenves főhőse halála előtt fogalmazott meg: „Talán a te Istened nem is értetek, igazakért jött el, hanem miértünk.” Jó és rossz - még egyszer hangsúlyoznám, hogy ezek a fogalmak folyton-folyvást változnak és átszínezik egymást - szinte végletes egymásnak feszülése mégsem Prohászka kultúrafelfogásának leglényege, sokkal inkább a Magyar Kultúráé. Jellemző, hogy a Nyugat ellenlapjának szánt Élet, amelynek irányításában Prohászkának ugyancsak része volt, mennyire nyitottnak bizonyult irodalmi szempontból: Kosztolányi - Vampa néven - állandó szerzője, gyakran közölt elbeszélést Krúdytól, Móricz Zsigmondtól, Mórától; igaz, a nyugatosok szerepeltetése miatt elég hevesen támadták a lap szerkesztőjét, Andor Józsefet, akiről Tiborcz Lajos rajzolt találó portrét Horváth Jánoshoz írt disszertációjában. Ez a nyitottság teljesen hiányzott a Magyar Kultúrából, amelynek első száma 1912 karácsonyán jelent meg, s terjesztésében jelentős szerepet játszottak a Bangha Béla által képviselt szellemiségről egy mélyen hívő, ugyanakkor Isten ellen is lázadó nagy költő, Babits Mihály írt a leghitelesebben Strófák egy templomhoz című, 1918 tavaszán született versében: Meg se néznek, mert tűnt idők divatába öltözött Fiatal köved, és sem új, sem régi egyszerű köntösöd, De az én szemeim, mint azok az igénytelen madarak, Szívesen pihennek meg párkányodon s tornyaid alatt, Mert szép vagy, ó, templom! S aki alkotott, abban híven élt Egy régi élet, mely régen álmodott álmokból, s régen remélt Reményekből, s régen félt félelmekből kelt elő, S lélekről lélekre száll máig, s lélekről lélekre nő! És ezt lehelte beléd ő, s így élsz te! S míg kapud előtt Újságot árulnak és „propagandát csinálnak” a nők, Szoknyás hadsereg, s feltűnik egy-egy fiatal paparc (ó, kicsinyes élet! Világ papjai! Ó, törpe harc!): és mikor azt mondják: Kereszténység és honszeretet! Keresztre feszítik újra Krisztust s a szeretetet: Új Hevesi Napló 51
