Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Csángó fesztivál Budapesten, Sebestyén Márta a Gajdos Klubban
)B>NE>« TAMG Sfibkarooits Gndre (á^étoUivd/ Sföuda/ieAfc/n A népzene és néptánc szerelmesei az év egyik legjelentősebb eseményeként tartják számon a farsangi időszakban évente megrendezett Csángó Fesztivált a budapesti Petőfi Csarnokban. Ezúttal már ötödik alkalommal került sor az eseményre, mely minden különösebb hírverés nélkül is hatalmas tömeget vonz. Miközben évek óta inkább az a probléma, hogy hogyan lehet megtudni a rendezvény időpontját, addig a korábbi évek tapasztalata azt jelzi, hogy érdemes időben a helyszínre érkezni, mert különben a főváros egyik legnagyobb koncerttermében sem valószínű, hogy ülőhelyet talál az ember. De minek köszönheti a rendezvény nagy sikerét? Miért tanúsít a politika is megkülönböztetett figyelmet neki? S honnan szerez ennyi ember tudomást róla, ha szinte alig van propagandája? Ami a politikát illeti, elsősorban a polgári erők demonstrálják évek óta, hogy fontos nekik az esemény. Ebben az évben is Orbán Viktor miniszterelnök volt az est fővédnöke, a megnyitót pedig Martonyi János külügyminiszter mondta. De ott volt ezúttal is Németh Zsolt, a külügyminisztérium államtitkára. Tavaly emlékezetes beszédet mondott. Éppen akkor érkezett vissza Csángóföldről, ahol több száz év óta ő volt az első magyar államférfi, aki hivatalos úton járt ott. Látogatásának külön pikantériája volt, hogy míg a diktatúra idején kitiltották Romániából, most motoros rendőrök vezették fel autóját, amikor a moldvai Bákó megye vezetőit, illetve a magyarok lakta csángó falvakat felkereste. Akkor újfent ígéretet kapott, hogy nem fogják akadályozni a hatóságok a magyaroknak azt a most már törvényben biztosított jogát, hogy a magyart mint idegen nyelvet tanulhassák az iskolában. Bár ez nem tűnik túl nagy eredménynek, még ez is ábránd a legtöbb helyen Moldvában. A politikusok viszont a fesztiválon történt megjelenésükkel is nyilván azt akarják évek óta kifejezni, hogy még egy olyan reménytelen helyzetben levő népcsoportról sem akarunk lemondani, mint a moldvai csángók, őket is a magyar nemzet részének tekintjük, jóllehet ők még a történelmi Magyarország határain is kívül élnek. Igaz, nem jószántukból mentek oda többnyire, hanem a tatárjárás, a madéfalvi veszedelem és más kényszerítő események következtében. De miért olyan népszerű ez a rendezvény az egyszerű résztvevők között? Nyilván sokan vannak, akik jelenlétükkel szintén szolidaritásuknak akarnak hangot adni a csángók ügyét illetően. Másokat csak egyszerűen a csángó kultúra vonz, mely különösen a zene és a tánc vonatkozásában rendkívül népszerű lett az utóbbi időben a magyarországi táncházakban. S az előző években azt láthattuk, hogy aki ezen a területen művészileg számít, az szinte mind színpadra lépett. Természetesen nem léphet fel mindenki minden évben, de sok visszatérő szereplő van az ittenieket is és a romániaiakat illetően is. Az idei műsor olyan volt, mint egy háromrészes számyasoltár. Először pesti zenészek és énekesek léptek fel. Ezt a műsor középső, legfontosabb, legfelemelőbb része követte, amikor a csángók népviseletükben mutattak be életképeket népszokásaikról, az élet legnagyobb eseményeihez kapcsolódó rítusaikról. Ezt három csángó együttes adta elő: a moldvai Pusztinából és Somoskáról, valamint a gyimesi Setétpatakból. Az előadás annyira összecsiszoltnak tűnt, hogy nem akartam hinni a fülemnek, amikor az előadás után a szereplők elmondták, hogy előző nap volt először alkalmuk együtt gyakorolni. A Új Hevesi Napló 77
