Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Uluru
ezer éves rajzokat a kő már ledobta, de a 150-200 éves rajzok még teljesen épen gyönyörködtetnek. A csoport vezetője mesélte, hogy az Uluru a nagy esők alkalmával olyan, mint egy óriási szökőkút. Oldalán számtalan sugárban csapódik le és szóródik szét a vízcseppek milliárdja. Ilyenkor különös hangokat is hallat a szent hegy lelke. A bennszülöttek kulturális központjában a turisták egy más világba kerülnek, és szokatlan dolgokról hallanak, nem az idegenforgalmi reklámgépezet képviselői kábítják őket. Az egykor 200.000-s őslakos-létszám napjainkra jelentősen megfogyatkozott. Az összlakosság 1%-át teszik ki, és csak az utóbbi 25 évben tettek valóságos kormányzati lépéseket az aboriginálok társadalmi beilleszkedésének elősegítésére. Ebben a centrumban az ananguk mutatkoznak be. Előadásokon, falitáblákon és szórólapokon hívják fel a látogatók figyelmét szent hegyük tiszteletére, védelmére, a vidék (az ő országuk) megőrzésére. Tanult és jól képzett, több nyelven beszélő anangu hölgyek ismertetik népük ősi törvényeit, az Uluru kultikus jelentőségét és udvarias üdvözletük után kérik a látogatók megértő figyelmét és önmérsékletét. A kissé szomorú tekintetű bennszülött asszonyok néhány intelme szó szerint is idézhető:- Mi akarjuk, hogy a látogatók tanuljanak országunkról, minket, anangukat meghallgassanak, és ne csak a naplementét fényképezzék, ne csak a hegyet másszák... Mi tanítjuk Önöket a Tjukurpáról, megmutatjuk ősi táncainkat, fafaragásainkat... ... Az ananguk nem engedik fényképezni magukat, és tilos a szent, spirituális helyek fényképezése is. Ezeket megjelöltük. Kérjük, vegyék figyelembe... Nagyon fontos, hogy a vidék (a mi országunk) olyan érintetlen maradjon, mint az lehetséges. Ne vigyenek magukkal a hegyből darabot, a talajból homokot és követ, ne bántsák a növényeket és állatokat. Az ananguk az Uluru és a Katja Tjuta tulajdonosai nagyon szomorúak lesznek, ha az emberek országuk, hegyük, életük részeit magukkal viszik...- Ez egy valóban szent hely. Itt nem kell felmászni. Ez nem arra való hely. Itt csak figyelni kell és mindent meg kell hallani. Mondani ezt kötelességünk, még akkor is, ha ezt Önök szomorúan hallják. Nem akarjuk, hogy itt emberek megsérüljenek, meghaljanak... ((B. Tjamiwa) Szólt az egyik magyar: A fenébe is, mi meg megmásztuk... A másik hozzátette: Meg fényképeztünk is... Egy másik előadásból is hallgattak:- A Tjukurpa az anangu kultúra fundamentuma. Nagyon helytelenül fordítják idegen nyelvre „álomidő” vallásnak. A Tjukurpa a szokásos értelemben nem azonos az álommal, nem valótlan vagy képzetes. Ez a Törvény, amely a létezést megalapozza és a mindennapokat meghatározza! Ez az Elet maga, a múltban, a jelenben és a jövőben. A Tjukurpa megválaszolja a legfontosabb kérdéseket, mint a világ keletkezését és azt, hogyan illik minden ember és élőlény a létezés összképébe. Megmagyarázza a természetet és az élet minden jelenségét. Az Uluru és annak minden sajátos formája, jelensége továbbra is a Tjukurpáról mesél... (B. Tjikatu) Az idegenek arcán az előadás alatt hol a döbbenet, hol a kétkedés, hol a csodálkozás jeleit lehetett leolvasni. A magyarok is elgondolkoztak: Elképzelhető, hogy az ide özönlő, más irányban már motivált turistatömeg egyértelműen méltányolja a néha már segélykiáltásnak tűnő kéréseket az ősi kultúra, az ország, a vallás védelmében? A Kulturális Centrum kialakítása, a bemutatott fafaragások, a festékpettyek tízezreiből alkotott festmények, a 20.000 éves barlangfestmények másolatai és maszkos táncbemutató bizonyították az ősi anangu kultúra egykori virágzását. A központ fenntartása és színvonala 70 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
