Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Krupa Sándor: Legyőzve győz
Baranyay megmutatta az elgennyesedett, vörös szegélyű, bekötetlen sebét a piszkos rabgúnya és bilincse alatt, a bilincstől most is elevenre dörzsölve. A főhadnagy hol a rabra, hol a sebre nézett. Látszott rajta, kezdi hinni, hogy a szerzetesnek már nem tiszta az elméje:- Felvágta?- Nem. Esés közben a bilincs szakította ki.- S maga, ahelyett, hogy bekötötte volna, piszkos kezével belemászott a sebbe. Elfertőzött seb. Vérmérgezés lehet belőle. Miért nem kötözte be azóta?- Lehet? Szabad?- Imádkozni sem szabad, mégis megtette!- Reméltem, nem veszik észre. De a kötést már másnap meglátták volna. Mondja, főhadnagy úr, mit kaptam volna én azért a kötésért?- Baranyay, miért kellett a vérével festenie?- Van más? Van-e nekünk még másunk, mint pár el nem vett vércseppünk? És testünkbe vágott keresztünk?- Miért gyötri magát a keresztűttal?- Már mondottam, hogy Jézus példájából erőt merítsünk sajátunk elviselésére!- És merített?- Ha nem merítettem volna, már nem élnék. Régen azt tettem volna, amit az imént emlegetett. Élet ez itt? Ennél nem kívánatosabb-e a halál? De ha ő kitartott szenvedésében haláláig, mégpedig a kereszthalálig, nekünk is ki kell tartanunk utolsó leheletünkig!- Miért?- Mert ha az ő szenvedésének volt értelme, a miénknek is kell, hogy legyen! Ezen a világon mindennek van értelme. Csak a szenvedésnek ne lenne? Nemhiába viselt töviskoronát! Nemhiába viselünk mi sem! A főhadnagy vonásai meglágyultak. Szinte kedvesekké váltak. Szemével messze nézett, mintha emlékei között járna, s ott kutatna. Mintha nem a bilincseit csörgető szerzetes válaszait hallaná, hanem egészen mást... Egészen más emberként fordult véres kezű rabja felé:- Tudod-e, Baranyay, hogy általad a börtönben másodszor találkozom a szenvedő Jézussal? A tövissel koronázottal? Az első találkát nem felejtem el. A másodikat sem fogom. De mindkettő érthetetlen számomra. Veronikaként mutattok nekem egy arcot, amit én én el nem fogadhatok.- Ki volt az első?- Mindszenty. A gazdád. A bűntársad!- Ő is itt van? A főhadnagy felelet helyett kinézett a folyosóra, nem hallgatja-e őket valaki. Aztán suttogóra fogta hangját:- Ilyet ne kérdezz! Hol van, hol nincs! Inkább elmondom esetemet vele. De hallgass róla, mint a sír. Én nem vadászom keresztre, és nem óhajtok töviskoronát. (Részlet a szerző A sarló-kalapács áldozatai c. könyvéből. De Witt Michigan, 1979) 54 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
