Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Anyegin elkallódott levele
sose kérdeztem még volt-e valaha boldog körültáncolták-e szívét örömök kis koboldok voltak-e vannak-e álmai a boldogság tudom mindig egy fűszál éjjelében tűnik tova ami emberi csak annyira örök mint vízbe dobott kő nyomán hangtalanul gyűrűző vízkörök egy perc sem telik belé és elsimulnak ránctalan víztükör rejti a mélyt a múltat a kezdet nem ezt ígérte sokat veszítettünk de azért még így is megérte sok szép lett általunk megélve mindazért amit kaptunk és kapunk még itt vagyunk cserébe éjszaka lesz ha vége a napnak véget ér az éj és itt a reggel a semmi gödreit próbáljuk betömni életünkkel mindig minden átadja helyét valami másnak szeretünk így vetünk tőrt a halálnak nem tudom eloltani a tüzet mely lefojtva izzik bennem szakadatlan Istenem hol vagyok magamra maradtam vigyázzon eltörök ha durván eltaszít csorba edénye leszek az eljövendő időnek mosolyt cseréljünk inkább mint könnyet adjon lehetőséget hogy szépen visszavonuljak én nem tudok összekötni jelent és múltat néha úgy gondolom hogy megszökött innét és falura költözött ahol csönd van és nyugalom szívét szelíden körbefolyja az idő tűnődve gondol az elmúlt és jövendő napokra kicsiny szigetének uralkodója foglya ki tudja mit visz és mit hoz a holnap semmi sem múlik el egészen lesz ami volt és lesznek akik valaha voltak Új Hevesi Napló 17
