Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Zimányi Árpád: Bizonytalanságok a nyelvhasználatban
Zi mányi Árpád a ^t/ij^Áx/máxné/alíyan Minden nyelvben - így a magyarban is - a közszokás kialakított olyan állandósult szókapcsolatokat, amelyeket nem változtathatunk meg szabadon. Tudvalevőleg kötött szövege van a közmondásoknak és a szólásoknak, de rajtuk kívül léteznek még más, rövidebb állandó kifejezések is. Mai nyelvhasználatunk gyakori velejárója, hogy az ilyen szókapcsolatokat pontatlanul alkalmazzák, szövegüket önkényesen átalakítják. A jelenség legfőbb oka, hogy a nyelvi műveltség háttérbe szorult, és emiatt sokan már észre sem veszik az árnyalatnyi különbségeket. Eltűnnek a színek, a hangulatok, helyüket szürke, semmitmondó, ötlettelen egyenkifejezések veszik át. Különösen fájó, hogy a kereskedelmi rádiók és televíziók elszaporodásával a nagyközönség előtt is mind jobban halmozódnak az efféle hibák. Sokszor már a műsorvezető két-három mondatos szövegében is több nyelvi, szóhasználati, stilisztikai vétséget találhatunk. Ez pedig azt mutatja, hogy az alapvető nyelvi tájékozottságot is nélkülözi a magának nagy nyilvánosságot biztosító megszólaló. A természetesség látszatát keltő nyelvi fésületlenség mögött tehát nemegyszer felkészületlenség és hiányos nyelvi műveltség áll. Először következzék néhány gondolat a szólásokról. Ezek a mondatba illeszthető képes értelmű fordulatok ragokkal és jelekkel elláthatók, ám szövegüket nagyobb mértékben nem módosíthatjuk. Hiba például, ha az egyik szó helyett annak rokon értelmű megfelelőjét használjuk: Átbillentünk a ló másik oldalára - hallhattuk a rádióban. Értjük, mire gondolt a beszélő, nyelvileg mégsem mindegy, hogy átbillen vagy átesik szerepel-e a mondatban. Itt csak az utóbbi helyénvaló. Hasonlójellegű következő példánk is. Egy közel- keleti államfő temetéséről szóló tudósításból idézünk: A külföldi vendégek egymás kezéből vették ki a kilincset. Sejtette az újságíró, hogy valami van a kilinccsel, ám nagyvonalúan bánt a szólással, melynek két változatát ismerjük: egymásnak adják a kilincset, illetve ritkábban: egymás kezébe adják a kilincset. Előfordul, hogy fölösleges szó kerül a kifejezésbe: A gyermek sorsa megfelelő sínre került. Azért nem szükséges kitenni a megfelelő jelzőt, mert a sínre került átvitt értelemben már eleve azt jelenti, hogy valami jó úton halad. Mivel nem létezik az ellentéte - rossz sínre került-, fölösleges bármilyen jelző használata. A leggyakoribb hiba a szóláskeveredés. Néhány példa, zárójelben mindenütt a helytelen változat: lándzsát tör mellette - pálcát tör felette (lándzsát tör felette), kiköszörüli a csorbát — kiküszöböli a hibát (kiköszörüli a hibát), nem enged a negyvennyolcból - kivágja, mint a huszonegyet (nem enged a huszonegyből), légvárakat épít - délibábot kerget (légvárakat kerget). Sajnos ilyen közismert szólásokat is könnyen összekevernek gyors beszédű világunkban. Még nagyobb a tévesztés veszélye akkor, ha a mai ember már nem tudja pontosan értelmezni a szólást. Az összerúgták a patkót jelentése: veszekednek, a rúgják a port: táncolnak. Az utóbbi megértéséhez tudnunk kell, hogy faluhelyen az udvaron ropták a táncot a mulatságokon, így óhatatlanul porral is járt ez a szórakozás. A kettő vegyüléséből létrejött összerúgják a port szólást ma a ’veszekedik’ értelmében használják, mint láthatjuk, helytelenül. Az eredeti szöveg megváltoztatása idővel átléphet egy bizonyos határt, és bekövetkezhet az, hogy a helytelenített változatot használják többen. így játunk mostanság a gátat szab kifejezéssel: Sikerült gátat szabni a gépjárműlopásoknak. A közéleti és a Új Hevesi Napló 47
