Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Sarokasztal négy személlyel, Ég és föld között
fecske Csaba maszk mögül fürkésszük egymást gyanakodva a kedvesünket keressük a másik szembogarában szívében az asztalon poharak üvegek a mámor készséges szolgái zenegépek hangcsordái tapossák agyunkat csülöknyomaikban reszkető csönd odakinn vigasztalanul zuhog verítékezik a maszatos ablak melynek tükrében kis csitri bámulja magát sötét lyukakat ütnek a levegőn az esőcseppek mint szegek a deszkán esemyős emberek gázolják le a várost ki tudja hova sietnek rohannak mindig autóba ülnek átlépnek egymáson semmire sincs idő se meghalni se élni első szerelmünket elvirította vérünk föl-följajdult egy-egy túlérett érzés szavaink avarán a kövesedő füstből kifaragtuk szerelmeink múlandó szobrát gyerekek futkároznak a poharak fenekén agyunk meddőjárataiban kértünk egy újabb kört és hozta a pincémő a sört unikumot cigarettát pedig mezőket kértünk szavakat fényt bokrok közt bujkáló kis gyalogutat amelyen bárhová el lehet jutni s bátran használhatod a szívedet minden fonákra fordul rejtőzünk a mámor sürü ködében az önsajnálat nehéz páráiban négy idegen földrész kontinensből kiszakadt sziget a nyári tüzből csak korom maradt a hársfáról egy levél leszakad ahogy megzörren összerezzenek rozsdásodó fűben sörösüveg szórja a lemenő nap fényeit úgy szikrázik hogy szemem könnyezik a szél nylonfóliát emelget / 12 XI. évfolyam 3. szám — 2001. március
