Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Idő-mérföldkövek, Szakrum a szellem égboltján
Eredendő ihlető forrása bizonyosan Pilinszky János. Vissza kell térni az evidenciákig - vallotta a huszadik század egyik legnagyobb magyar lírikusa, s vallja Popa Péter is: úgy kell néznünk dolgainkra, mintha először látnánk őket: Körbe, körbe Kitörni vágyó ököllel húscafatoktól habzó szájjal zajjal, csenddel megsemmisülni és megint és újra (és újra) A kötet előszavában Cs. Varga István külön szól eme aszkétikus kötet költői nyelvéről. A nyelv alatt élünk, s a nyelv titokzatos dolog. A ragyogó francia aforizmákkal és paradoxonokkal szemben (s bár emezeket is élvezzük nagyon) ott van Jézus egyetlen mondata: Boldogok, akik sírnak. S ez kimeríthetetlen. Lábaim sincsenek csak egy kérdőjel a porban, csak egy kérdőjellé görnyedt sóhaj (Térdelve) Popa verseinek (mert azért itt versekről van szó, a kritériumokat még egy mérlegképes könyvelő oldaláról is betartva) kevésbé érzelmei, mint inkább elektronikus hőhullámai vannak. Rövidre fogva, mintegy pórázon, de a szöveg bensejében hordozza a töltetet. Semmi pátosz, a misztériumot az idegsejtek hordozzák. Licenciák - önmaguk burkában. Intarziák. Térbeli ritmus. A hagyományos prozódia és metrika nélkülözése, de nyereséggel: a tömörítés önnönmaga végső lehetőségei keretében. Az elmondhatatlan végül is elmondható. Felettem ég a mennybolt Alattam a mélység világít Bennem ür tátong ... és ásít. (Hangulatjelentés) Az ember sorsa középpontjába kerül, a végtelenre szóló hivatás beteljesülhet. Lírikus és olvasó együtt avatja teljessé. Új Hevesi Napló 85
