Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Jámbor Ildikó: Polgár otthonosság, kedélyes realizmus, Osztálytalálkozó
foglalkoztatja a közvéleményt. Különösen akkor, ha — mint az elmúlt esztendőkben - a kultúra, s közben a színházművészet valóban mindenki ügyévé vált, válhatott. Karácsony előtt, már Adventben felhőtlen szórakozást ígért a Harlekin Bábszínház gálaestje, a 20 év Thália szekerén egy tehetséges színészosztály rendhagyó találkozóját ígérte. A tehetséges, és ígéretes jelző valóban nem túlzó, hiszen emlékezetem szerint ez volt az az évfolyam, melynek indulásáról, a Magyar Televízió is forgatott egy filmet. Kerényi Imre rendező-tanár növendékeit (ez a gálaesten is elhangzott) nem akárhogyan válogatta össze. A belvárosi fiúk mellé felkutatta a tehetségeket az ország minden részéből. Akadt olyan, akit egy nyírségi kistelepülésről hozott a főiskolára, a másikat a szentesi színészgimnázium osztályából, de volt köztük olyan is (épp a házigazda szerepét felvállaló bábszínház igazgató Sziki Károly), aki már másoddiplomáját megszerzendő „ült be” az akkoriban egyetlen színészképző felsőoktatási intézmény „padjába”. Az „est koreográfiája” szerint a vendégek vallottak, húsz évvel ezelőtti, s mostani önmagukról, és egymásról, s a vendéglátó Harlekin művészei pedig afféle ajándékműsort adtak, ki-ki abban a műfajban, amit a paraván mögött nem láthatunk tőle. így esett, hogy Lázár Attila, a színház vezető művésze zenészként brillírozott, hogy Farkas Attila szellemes pantomimjelenetet mutatott be, hogy Balogh András képzett hangon musicalszólót énekelt. S közben Margit József, a Kormoránból hosszabb ideje Egerben vendégeskedő zenész-énekes saját dalait adta elő. A közönséget persze ezúttal leginkább annyira izgatta a vendégek sorsa. Moravecz Levente és Gergely Róbert kettőséről kiderült, hogy nemcsak az uzsonnájukat osztották meg egymással, hanem színészsorsuk is hasonlóan alakult. (Moravecz a Radnóti Színpad után Pécsre szerződött, míg Gergely a pécsi évek után énekelni Budapestre jött), Gáspár Tibor néhány vidéki (köztük egy emlékezetes egri) évad után végleg a lakóhelyéhez közeli Békéscsabára szerződött, amely immár „nem a magyar színészet fegyenctelepe,” hanem (mások mondják róla) neki köszönhetően is, a vidéki színjátszás és színészutánpótlásképzés egyik ígéretes műhelye, bázisa. Kovács Tituszról nemcsak azt tudtuk meg, hogy keresett filmszínész, hanem azt is, hogy a népszerű ifjúsági lap a Zsiráf tulajdonosa. Dóczi Péter nemzetközi színházi sikert tudhat maga mögött, s megjárta Amerikát, Kelemen Csaba viszont megvallotta, hogy odahagyta Ausztráliát, azért, hogy magyar, és egri színész legyen. Szatmári György, akit jó néhány évadon át láthattunk Egerben, elmondta, hogy noha a reklámfilmekben gyakorta látjuk, útkeresőben van, s szó esett még a külföldön maradt Sebestyén Andrásról, az igazoltan távolmaradókról (az éppen fellépő Igó Éváról, Derzsi Jánosról). Egerben színházigazgató-választás lesz, s kimondva-kimondatlanul ez az est ennek jegyében is telt, hiszen, mint elhangzott, a jelenlevők közül ketten (és nem hárman) a pályázók sorában vannak. Akadt, aki fanyalgott az ilyenféle „kampányolás” ellen, s tüntetőleg nem fogadta el a meghívást a széksorokba e rendhagyó osztálytalálkozóra. Leszámítva a házigazdaműsorvezető olykor szemérmetlenül kínos kérdéseit, én azt mondom, nem volt ebben semmi hiba. Akik elmentek, jól szórakoztak. S ha mégis van mit levonni az est tanulságaiból:. Megindító volt a kívülálló számára is az az összetartozás és egymást megbecsülő és erősítő szeretet, amiről „ezek a fiúk” tanúságot tettek. Hiszen olyan különbözőek és különfélék, de emberségben, művészi alázatban, felelősségben és hivatástudatban nagyon hasonlóak. Nem véletlen, hogy vitték valamire! Jó útravalót kaptak, s amit legfeljebb sajnálni lehet, hogy az osztályfőnökük, tanáruk nem volt jelen. Mert sejthető, hogy ebben neki nem kis része volt! 82 XI. évfolyam 2. Szám— 2001. február
