Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 2. szám - KÖZÉLET - Domokos Sándor: Gondolatok a TIME magazin cikkével kapcsolatban

Az edény, mely az Erény értékét magában foglalja, az EGÉSZ, melyen belül a RÉSZEK lehetnek jók vagy rosszak, szépek vagy csúfak, pozitívak vagy negatívak, de értékük egységesen benne foglaltatnak az Egészben. Legjobb személtető példa erre a jin-jang szimbóluma, ahol a fehér-fekete, férfi-nő, pozitív-negatív, vagy ha tetszik aktív-passzív kettősség a kör egybefoglaló formáján belül elválaszthatatlan egységet alkot.

Az Erény értékrendszere tudásunktól független. Erre bizonyíték az, hogy minél többet és többet tudunk a fizikai létről, a jövő iránti bizonytalanságunk érzése ennek arányában növekszik. A tudás nem szünteti meg a céltalanság érzését! Hogyan is tudná megszüntetni, hiszen a táguló ismerettel egyre több bizonytalansági tényező lopakszik be ismeretünk egykor szilárdnak vélt rendszerébe! A TIME magazin példái mutatják, amint a múlt biztonságát újabb és újabb felfedezések döntik halomra. Ezért a kiszélesedő tudás nem megnyugvást, hanem nyugtalanságot ébreszt a felszínes gondolkodóban. Tudásunk egyre jobban ráébreszt a Föld bioszférájának felelőtlen rombolására. A tudás fényében egyre jobban látjuk a fogamzásgátlás, a genetikai beavatkozás, a mesterséges életben tartás, a gén által a kezünkbe adott bűnözési lehetőségek és az atomenergia használatának szennyezésveszélyét. A tudás adta az ember kezébe az ön-, sőt a világpusztítás hatalmát, és a jövő emberének az erényhez való viszonya fogja eldönteni, hogy az az élet, vagy a pusztulás lesz a jövő iránya.

A tudás fényében döbbenünk rá arra, hogy a daloló, verselő, festegető, tréfáló, zenét komponáló, nevető és síró, haszontalanul játszó, sokszor jó, sokszor gonosz, de éppen ezért függetlenül szabad ember valahogyan nem illik bele a pusztán anyagilag determinálható létezés keretébe. Pont a tudás fényében látjuk, hogy van a létezésben egy felismerhető fejlődési rend. Erről a fejlődési rendről tudjuk, hogy nem az ember teremtette, hanem csupán ráeszmélt annak törvényszerűségére. A tudomány felismeri a már meglévő rendet, de annak MIÉRT-jét nem tudja. Nem tudja, hogy ami van, „miért” van úgy, ahogyan van. A tudomány fel sem teszi ezt a kérdést, mert tudja, hogy nem tudja a választ. Az emberi tudás paradoxonja az, hogy azt is tudja, amit nem tud! Ismeri a gravitációt, az elektromágnesességet, a részecskék vezérlő vonzó-taszító törvényeit, de nem tudja, miért van mindez úgy, ahogyan van. Főleg azt nem tudja, honnan ered az a logikai rendszer, melynek segítségével a jelenségek ,,hogyan”-ját az ok-okozat összefüggésében magyarázva, azt igaznak fogadja el. Amig a „hogyan”-ra figyelünk, az „élet”-be oltott fejlődés dinamikája újabb és újabb létformákkal lepi meg a kutatót. Aki csak a „hogyan”-ok sikeres felismerését észleli, az megszédül saját hamis nagyságától. Nem veszi észre, hogy a „miért- „re nem tud választ adni. Az empirikus gondolkodás fanatikusai azzal ámítják magukat, hogy a megfejtés csak idő kérdése. Előbb-utóbb minden megmagyarázható, amint azt a GUT (Great Unifying Theory) esete mutatja. Ez a rövidlátás Laplace jövőt kiszámító Démonjának feltételezéséhez hasonlít. A Göddel-féle teoréma már a matematikai eredmények abszolútumát is megdöntötte. Az ilyen gondolkodás az élet-halál dinamikus körforgásában csak egy zárt, egyszintű kört ismer fel, melyben a lét forog ugyan, de nem emelkedik. Nem veszi észre a fejlődés felfelé törekvő tendenciáját.

De az átfogó képben gondolkodó és intuíciójára is hallgató merő ember felismeri az emelkedést, mely nélkül nincs fejlődés. A részletekben elmerülő perspektíva csupán a mérhető anyagi változásokat észleli, és a nem-mérhető minőségi fejlődést ignorálja.

A kontemplativ megfigyelő érzékeli a fejlődés felfelé irányuló lépcsőfokait, melyek 1. A szimplából a komplex, 2. A kötöttből a szabad, 3. Az anyagiból a spirituális létformák felé haladnak. Egyszerűen fogalmazva a fejlődés céliránya az anyagon túli szellemiség. Ez magára az emberre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az ember testisége a

62

XI. évfolyam 2. Szám— 2001. február