Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Serfőző Simon: Jövőlátó (drámarészlet)
EGYIK KURUC: Elárulta az országot Ocskay. MÁSIK KURUC: El. Még inkább Károlyi. EGYIK KURUC: Ilyenek a mi uraink. Farkaskaszára visznek bennünket. Mind csak a maguk hasznát lesik. MÁSIK KURUC: Kivéve vezérlő fejedelmünket. Ő nem hagy el bennünket. Az összes birtokát megtarthatta volna, ha az osztrákoknak aláírja a hűségnyilatkozatot. De inkább a száműzetést választotta. EGYIK ASSZONY: (Férje, egyik kuruc vitéz vállára hajtja a fejét.) Mi lesz velünk, édes uram? Hová leszünk? Én elmegyek, te itt maradsz. Tudom, rózsám, hogy megsiratsz. Sirat engem a madár is, Lehajlik értem az ág is. Az ének, a tánc végén a zászlók lehanyatlanak. 12. Újra a királyt látjuk, mellette Gizellát, odébb Ilona és Imre imádkozik. István váratlanul fölugrik székéből, gyors léptekkel körbejár. GIZELLA: (István felé) Már megint miféle rémeket láttál? ISTVÁN: Azok nem rémek, Gizella! Amiket látok, valóságos veszedelmek! Amiket eddig elszenvedtünk, azok is azok voltak. Ezután mért lenne másképpen? Az inaim beleremegnek! GIZELLA: Nyugodj meg, az Istenre kérlek! IMRE: (Föláll Ilona mellől) Az Úr megvéd bennünket, ha kedvére s áhítatban élünk. Legutóbb megvédte atyámat a merénylőtől is. A kápolnában hamarosan kezdődik az istentisztelet, esdekeljünk! ISTVÁN: (Odalép Imréhez, megfogja a kezét.) Imre! Hidd el, én értelek téged. Az imát, istenhitet többre becsülöd a kardnál. IMRE. Nincs, amit a hit erejével ne lehetne legyőzni, én hiszek ebben. ISTVÁN: Én mégis arra intelek: mindkettőt egyformán becsüljed. Segit Isten, ha mi is segítünk magunkon. De csak akkor! Erkölcsben, hitben a romlást veszélyesebbnek tartod minden hazánkon túli ellenségnél. Mindkettő pusztulásunkat okozhatja! GIZELLA: Ez nem olyan nép, István! Megismertem! Tudom! Azzal, hogy a keleti pusztákról, át a hegyeken, idáig eljutott, bizonyította: életerős, meg tudja őrizni magát. S a papoktól jó hitet tanul, s istenfélelmet. Kiveti magából a gonoszt. ISTVÁN: Vazul például, Atyám öccsének fia - istenfélelmet? Ő nem azt tanulja! Pogány módon él, részegeskedik, dorbézol, ami félelmet kelt Rómában, a papok közt. Legutóbb végigrabolta Nyitrát! Le kellett fogatnom. Közben a trónra áhítozik, noha tudja, arra nem ő a várományos. Ha megkaparintaná a koronát, mert Imre nem fog ellene kardot, pusztulást hozna az országra. De azt nem éri meg! Ólmot öntetek e fülébe, a szemét is kinyomatom! IMRE: (Ilonához megy.) Mi imádkozunk érette, s jó útra tér. ILONA: Böjtölünk is akár, hogy könyörgésünk meghallgatására találna Istennél. (A kápolnába készülődnek.) Új Hevesi Napló 9
