Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXV.
tudom várni, hogy lőhelyzetbe kerülhessek. Ugyanilyen izgalmas és szép vadászélményt ad számomra a nyúlsírósíppal való rókahívás is. Egy március végi késő délután, a Szászkerülőnek nevezett hosszú, lapos völgy végében ültem egy öreg akácfára épített magaslesen. Alattam a messzire elnyúló vadfoldünk, mint valami puha szőnyeg terült el. Gyönyörűen zöldellt az ősszel elvetett búza. Amolyan próba-szerencse módon elsípoltam egy nyúlhaldoklás strófát, ami azonnal megtette hatását. A tábla legvégéből fürge ügetéssel felém indult egy róka. Mintha zsinóron húztam volna, olyan pontosan tartotta az irányt. A hosszú tábla közepe táján volt egy enyhe mélyedés, ott eltűnt, s már azt gondoltam, hogy valahol oldalt kiváltott, de nem. Kisvártatva, kibukkant a takarásból, és változatlan ritmusban futott felém. Vállhoz emelt, kibiztosított puskával vártam. A lestől vagy negyven méterre hirtelen megállt, leült és elkezdett vakarózni. Ott is maradt szegény. Ez az eset azért volt számomra különösen emlékezetes, mert valójában rókahívásra a kemény, fagyos, havas tél az igazi, amikor a róka nehezen jut táplálékhoz, amikor az üres, éhes gyomra najtja, amikor a nyűi sírását utánzó sípolással könnyebb becsapni. A rókára való vadászat és a szarkázás is azt jelzi, hogy valójában a vadászati idény vége távolról sem jelenti azt, hogy akkor nem lehet, nem kell vagy nem érdemes kimenni a területre. Sőt! Igen nagy jelentősége van annak, ha a vadászember szemmel tartja ilyenkor is a területet. Elsősorban természetesen azért, hogy az ilyenkor különösen intenzíven tevékenykedő orvvadászok ne érezhessék teljes nyugalomban magukat. Hogy tudják azt, hogy ellenőrzés alatt áll a terület, hogy a hivatásos vadászon kívül bánéikor találkozhatnak vadásszal, vadászokkal is. Másrészt viszont a gyönyörű, kora tavaszi természetben való sétálgatás, szemlélődés minden jóérzésü vadásznak önfeledt, boldog szórakozást jelent. Szerencsés dolog, ha ilyenkor néhány apróbb és néhány vastagabb szemű sörétes patron ott kocog a kabátzsebben, mert az apróbbal szajkót, szarkát lőhetünk, a durvább söréttel pedig eredményesen tudunk rendet teremteni a kóbor kutyák között. Mert amelyik kutya egyszer rákapott a vadászatra, az irtózatos nagy kárt tesz a vadállományban. Ezt minden erdőt járó ember jól tudja. Vérengző fenevaddá válnak az elkóborolt vagy sokszor autókból kilökött szerencsétlen egykori házőrzők, melyek sokszor összeállnak sorstársaikkal és szinte szervezett formában űzik-hajtják és ölik az erdők-mezők védtelen haszonvadját. De lakott területtől távoli helyeken a házimacskának sincs semmi keresnivalója. Mert ezidőtájt már sok madárfészekben ott lapulnak a tojások vagy a pelyhes, kis fiókák, amit bizony - a lakásokban oly szeretetreméltó dorombolással szundikáló aranyos cicuskák - itt mint kegyetlen dúvadak szorgalmasan és kérlelhetetlenül elpusztítanak. Ne sajnáljuk hát tőlük se a sörétet. Trófeás nagyvad elejtésére ritkán kerül sor. A területtel rendelkező, hazai vadászok legszerencsésebbjei is évente egyet-kettőt, ha meglőhetnek. Ezen vadak terítékre hozatala ezért is különleges ünnep a nimród számára. A magyar erdők koronás királyának, a gímszarvasbikának az elejtése meg egyenesen egy életre szóló fantasztikusan gyönyörűséges vadászélmény. Ám ami a teljes vadászszezon alatt folyamatosan vadászható, az a vaddisznó. A vaddisznó, ez a rendkívül intelligens, hihetetlenül óvatos vad, ami folyamatosan lázban tudja tartani a vadászt. Mert a vaddisznó eredményes vadászata nem egyszerű feladat. A vaddisznó okos, ügyes, szívós vad, méltó ellenfele a vadásznak. Hisz egy többéves, komoly 8 X. évfolyam 7. szám - 2000 július
