Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - Az idő sodrában
S?2 idő sodrában Viharos változások szelei fújnak. Nem tudni, honnan s miért, de a változás igénye már érik a szívekben, új gondolatok ébrednek az emberek fejében, és annyi bizton tudható, hogy a régi rossz nem vihető tovább. Sok évtizedes helytelen beidegződések porlanak most szét hirtelen, amikor az emberek ráébrednek, mit is csináltak rosszul. A homály, mely a lelkekben és gyakran a fejekben is honolt, és így nem tudott mást teremteni, mint sötét képzeteket, majd abból előítéleteket, most oszlani kezd. Nem tudjuk, mi vitte rá az emberiséget, hogy tévedéseit egyre tovább halmozza, s utólag már az sem érthető, miért kellett behódolnia hitvány rendszereknek. Válaszút előtt állunk, és az élcsapat mindig az új, a jövőbe mutató eszmékre voksol. Akár most is. A feladat csupán annyi, hogyan lehetne a legkisebb veszteségek árán és lehetőleg jó és szép módszerekkel rávenni az embereket arra, hogy ők is igeneljék azt, ami kimentené őket jelenlegi szorult helyzetükből. Szent István hajdani dilemmája is ez volt. Társulni a nyugati országokkal és vallást váltani, vagy megmaradni a régi rend mellett, nomádnak lenni vagy földművelő, városlakó embernek? Bizonyára voltak hajdan is olyanok, akik mindezt színleg tették. A középkori globalizáció őket is, bennünket is megfosztott azoktól az ismeretektől, melyek őseink hitvilágáról hiteles, előítéletektől mentes képet nyújthattak volna. Talán ezért is olyan gyökértelen a magyar itt, a Kárpát-medencében, még ezerszáz év múltán is. A fürdővízzel együtt nem kellett volna kiönteni a gyermeket is, azaz fokozatos szoktatással, a békés átmenet lehetőségével kellett volna véghezvinni azt a váltást, mely nemzetünk léte szempontjából sorsdöntő volt. Késői gondolatok ezek, és egyéni felfogás, vérmérséklet kérdése, ki fogadja el őket, ki nem. Mivel gondolatébresztő szándékúak, nem is várunk rájuk azonnali választ, csak közös töprengésre hívjuk mindazokat, akik komolyan tenni szándékoznak a modernkori Magyarországért, s nemcsak hivatali érvényesülésre vágynak. Mindig voltak, vannak is köztünk mindkét felfogás képviselőiből. A két párt harcából, minden korban való összecsapásaiból álltak történelmünk fejezetei. S hogy ki dicsőnek, ki dicstelennek tekinti őket, az már neveltetés és becsület kérdése. Nem mi vagyunk az egyetlen nép, melynek a nehéz sorsból kijutott. De mi azok közül vagyunk, akiknek mindig sikerült a haladás útjára lépniük és sikerrel túlélniük minden történelmi vihart. Jelenlegi helyzetünkben is ebből kell erőt merítenünk. A kellő pillanatban mindig fellépett egy erős egyéniség, aki képes volt kivezetni a népet a végveszélyből. Hősök és követendő eszményképek ma is élnek közöttünk, csupán észre kell vennünk őket, és segítenünk kell abban, hogy történelmi küldetésüket véghezvihessék. A méricskélő, dekázgató, üzletelgető alakok, a hazát kiárusítok, alias hazaárulók természetesen nem ezek közé tartoznak. Akik megpróbálnak megfosztani bennünket javainktól, majd azután lélekvidító gondolatainktól is, és ránk akarják rakni a borúlátás nehéz igáját, azok sem. Kik hát azok, akikre érdemes odafigyelni ebben a testvérharcban élő, embert próbáló időben? A távlatokat nyitó, széppel és jóval biztató, de soha nem ámító emberekre. Azokra, akik kellő időben mindig tudják a helyes megoldást. Akik nemcsak beszélnek, hanem soha nem restek cselekedni sem. Akiknél a jó gondolat azonnal tettekre válik. Akik soha nem félnek tetteik következményeinek felvállalásától. Akik adnak is, nemcsak követelnek maguknak. Egyszóval a tettek embereire érdemes figyelnünk. Nem azokra, akiknél mindig kéznél van a fúrógép, hanem a nemes tettek híveire, a mai lovagokra. Új Hevesi Napló 3
