Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - KÖZÉLET - Losonci Miklós: Emlékek kincsesháza III.
olvasóterem fölnézett, mégsem mert hangosan nevetni senki sem, hiszen az ő hatalomnélkülisége is a hatalom veszélyét keltette a halk sokaságban. Tudom, elmondva hihetetlen, mégis egyszemélyes igazamhoz tartozik, hogy Verescsagin képe előtt a szentpétervári Orosz Múzeumban halk léptekről ítélve éreztem, valaki jelentős személyiség érkezett, Valaki, az ENSZ akkori főtitkára: U Thant volt. Hosszasan nézte a mesterműveket, aztán szelíden ment, ment tovább a maga útján. Szuggesztív egyéniség volt Mindszenty József hercegprímás, akit Máriaremetén és Budapesten, a Szent István Bazilika előtt is hallottam. Mit mondott, arra nem emlékszem, csak arra, hogy a tömeget szenvedélyes igazságával meghódította. Végtére is ő volt az egyetlen, aki nyomatékosan tiltakozott az embertelenség, az üldöztetés ellen, fölemelte szavát szinte egyetlenként, hogy ne űzzék el a felvidéki magyarokat és hazánkból Németországba a svábmagyarokat. Tette ezt következetesen az egyetemes emberség és a keresztény hitelvek jegyében; történelmi személyiség volt. Megjártam Losonci Pállal, az Elnöki Tanács elnökével. Két alkalommal is. Publikáltam az Új Tükörben, de nevem következetesen rosszul írták: cz-vel. Végre negyedik-ötödik kísérlet után helyesen írták: Losonci. Ebből származott a baj, mert a nyomda javított. Javított úgy, hogy az elnök nevét is Losoncinak írta, melyből orrolás, helyreigazítás lett - a nyomda szinte megbolondult, hogy két Losonci van. Arra nehezen jöttek rá, talán sohasem teljesen, hogy az egyik Losonczi, a másik Losonci. Kalocsán is baj történt. Baj? Fiam honvédesküjére mentem. Javíthatatlan civil, én egy alezredest kértem, hogy tudakoljam, merre találom Laci fiam. Ő a Losonci név hallatára, mert bemutatkoztam a spanyol etikett szerint - haptákba vágta magát és tankokon keresztül egy csoport katonához vitt. Tessék, Losonczi-Losonci elvtárs, ott a fia, és szalutált is hozzá keményen. O nem az, mert a kis szemüveges hadfi egy másik Losonci, Pontosabban Losonczi volt, aki a pereputtyhoz tartozott. Fölébredt a gyanú a főtisztben: akkor menjen arra, szólt legyintve, és faképnél hagyott. Majd megfeledkeztem, volt egy harmadik eset. Nagyatádon képzőművészeti kiállítás megnyitójára hívtak, de előtte avatta a szállodát Losonci Pál. Két Losonczi a programban, az egyik z nélkül. A nagy Losonczi odaért, a kicsi nem, mert az autó, amivel vittek volna, az úton tengelytörést kapott. Micsoda skandalum! A nagy megérkezett, a kicsi távolmaradt. Mára horgad a kérdés, van kicsi és nagy egyáltalán, hiszen már a francia forradalom hirdette, hogy' egyenlők vagyunk, testvérek a szabadságban. Erőteljesen kísérletezünk e honban, hogy végérvényesen így legyen. Kisfaludy-Stróbl Zsigmond esetével fejezem be. Két másik történettel, amit nem említettem. Dublinban, ahol a Nemzeti Galériában Rodin Bemard Shaw-portréja mellett megláttam a magyar Mester remek változatát, Borsos Miklós magas véleményére emlékezve, de a látott tényt konstatálva, tárgyilagosan megállapíthattam, egyenlő esztétikai minőséget szemlélek az áhítat csodálatával. Ezúttal azonban arról is akarok szólni, hogy Zsiga bácsi, bár pénze tömérdek - hogy finom legyek: Takarékos ember volt. Olyannyira, hogy miközben művésztársait kávéra invitálta a Képzőművészeti Főiskolával szemközti Lukács cukrászdába, hívó félként a fizetséget így akarta elhárítani: tapogatta mellkasát, panaszolva, hogy pénztárcáját otthon felejtette. A mindig szarkasztikus Pátzay Pál csak ennyit mondott a csoport csöndes hahotája közben:- Zsiga, a bőröd alatt. Egy alkalommal azonban sziklaszilárd maradt. A magyar pártszervek ellenében Vorosilov marsall, aki itt akkor mindenható úr volt, őt bízta meg, hogy a Szabadság-szobrot megmintázza a Gellérthegy tetejére. A szovjet tábornok modellekről is gondoskodott. Hozzáteszem: orosz nőről, orosz férfiról. Kisfaludy-Stróbl Zsigmond a katona orosz Új Hevesi Napló 67
