Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - H. Barbócz Ildikó: Csángóföldről hangzott a dal
CH. cBarbócz Ildikó Aki hallotta Petrás Mária, a csángók földjéről Magyarországra települt iparművész könyörgő énekét a „Moldvai csángók évszázadai” c. tárlat megnyitóján a Keresztény Ifjúsági Galériában, az aligha tudott hatása alól szabadulni. „Mi csak a szívünket küldjük a csángóknak” - ajánlotta fel mindannyiunk nevében ezt a szép ajándékot Halász Péter, a Duna Televízió főszerkesztője beköszöntőjében, ők pedig szívükből építették fel ezt a vándorkiállítást - sorsukat. Azt már Sütő András „Az élet és a halál kapui” c. híres úti tűnődéséből tökéletesen tudjuk, kik is azok a székelyek: „A székelység a magyar nemzet legkeletibb tömege a Kárpát-medencében. Ha azt mondom: székely, valójában a magyarság fogalmának szinonimáját használom. ” De kiket nevezhetünk csángóknak? A Magyar Néprajzi Lexikon leírása szerint így hívják a Csíkszékből a közeli Tatros folyó völgyébe elvándorolt magyarokat, a Brassó mellett élő magyarságot, valamint a barcasági magyar falvak más lakóit, a székelyektől különvált, „elcsángált” népcsoportot. Közülük nem mindenki tudja, hogy magyar, csak azt, hogy nem román, s a vallásuk katolikus. 1953 óta fokozatosan beszüntették náluk a magyar nyelvű oktatást. Azóta csűrökben, pajtákban él a magyar szó, még ma sem veszélytelenül. Csorna Gergely fotóművész egyik itt kiállított fényképén illegális magyar tanító néz Leszpeden büszkén a lencsébe. A mellette lévő táblára ezt írta: „Isten áldmeg a magyart!” Nézni kell, de hinni alig lehet a következő képet: döngölt földpadlón, újságpapírral leterített lócák, az asztal fölé félhomályban hajoló lányok egy ablak mellé támasztott létra társaságában - ez a ma iskolája a csángók földjén! Hogy miért teszik ezt? Himnuszukban is ott a fájdalom: „Idegen nyelv bébortja nyom / Olasz papocskák nyakadon. / Nem tudsz énekelni, gyónni, / Anyád nyelvén imádkozni. ” A moldvai magyarok történetének szöveges kronológiája mellett gyönyörködhetünk még Fejér István egri fotóművész alkotásaiban is. Többnyire cím nélkül, de annál érzékletesebben ábrázolja az ottani keserves, munkával teli életet, ahol a templomi csönd, Szent Antal és Szűz Mária nyújthat nyugalmat és vigasztalást. Az utak mentén elszórt kőkeresztek és imahelyek késztetnek megállásra, elmélkedésre. S amíg a lovak a patak vizében oltják szomjukat, a PetrrU Mária rcrínorí pnpkpc szekérről négy mosoly száll felénk. A sáros, aszfaltozatlan úton próbálkozik ember és ló egyaránt: húzzák haza a betakarított terményt. Még illatos virágok mezejében is lovak. Mindenütt. Mellette,... vele szorosan Csorna Gergely képein ott az ember, aki az ünnepeket még szentként üli és tiszteli. Természetesen az asszonyok és a gyermekek csángó népviseletben, akár a csíksomlyói búcsúra menvén, akár egy esküvőn, a Csobotfalvára érkező zarándoklaton vagy a madéfalvi emlékező ünnepen. Néhány darabját megcsodálhatjuk a teremben lévő oszlopon és falakon: a Új Hevesi Napló 81
