Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Domokos Sándor: Erkölcsi értékeink összehasonlítása a modern fizika ismereteivel
MéAteiwA öá<íxeÁ<KiO'n//lááa a ncoc/ewi flxiÁa ifrme&eteinte/ jZWnoÁoá 'CM A könyv, mely ezen elmélkedésem kiindulópontja, Stephen Hawking legújabb könyve, címe: „Az idő rövid története” (The brief History of Time). Amióta Kanadában élek és a kommunizmus által leszűkített ismeretköröm kitárulhatott, ismereteink korszerű határai felé, habzsolni kezdtem a filozófia, fizika, metafizika eddig előttem eltitkolt területét. Egy egész kis könyvtárat szedtem össze az ilyen könyvekből, melyet felsorolni itt lehetetlen. Stephen Hawkingnak, ennek a nyomorék testű, de briliáns értelmű professzornak munkáit már régen ismerem és olvastam. Nincs meg a felkészültségem a levezetések matematikai követésére, de az alapfogalmakat ismerem. Ismerem úgy a specifikus, mint az általános relativitáselmélet elvét és az ebből származó Big-bang (ősrobbanás) teóriát. Tudom, mit ért a fizika a szingularitás állapota alatt. Ismerem Werner Heisenbergnek a „meghatározhatatlansági elméletét”, mely a klasszikus fizikát döntötte meg. Hallottam a Gödel-féle „teorémáról”, mely a matematikai megoldások abszolút értékét kérdőjelezte meg. Ismerem a fizikában eddig felismert négy alap-erőnek (gravitáció, elektromágnesesség, gyenge és erős nukleáris erők) a működési elveit, melyeket eddig még a teoretikus fizikusok sem tudtak egységbe foglalni. Ezen fogalmaknak a megértéséhez nem matematikai tudás, hanem intuitív képzelőerő szükséges. Bárki megértheti azt a képzelet-kísérletet, amivel Einstein bevezette a relativitáselméletet. Az ő elképzelése az volt, hogy ha valaki a fény sebességével halad a világűrben, akkor számára megszűnik az idő. Ugyanis az időt csak a változásokban érzékelhetjük. Márpedig ebben az esetben a változást hordozó fénysugár, amely az utazó előtt indult el, az utazó számára utol nem érhető. Ezzel szemben az a fénysugár, ami utána indult el, az meg nem érheti utol őt soha. Az így utazó egyén az örök mozdulatlanság jelenében utazik, ami egyben az örökkévalóság állapota. Ebből a gondolat-kísérlet mutatott az idő fogalmának relatív jellegére, ami a relativitáselmélet alapja. A fénysugárral utazó egyén ugyanis egyszerre örökifjú és egyben örök halott. De ez a meghatározás fizikai érvényű és nem a legfontosabbak a kétkedve kutató egyén számára. A kétkedő egyén számára az a legfontosabb kérdés, hogy mivel a logika valóban érvényes-e, azt kell először eldöntetnünk, hogy ennek a logikai láncnak az első szeme milyen szilárd pontra van felfüggesztve. Honnan ered következtetőképességünk? Ezzel a kérdéssel pedig a metafizika területére lépünk be. Eddig ugyanis az Isten-fogalmat, vagy akár a semleges ABSZOLÚTUM fogalmát az ember a fizikai sík végtelenjébe rejtette. A kérdések kérdése ma (amire a filozófia a fenomenológia módszerével keresi a választ), hogy honnan ered a logika. Belénk oltott ez a képesség, vagy megtanulható? Ugyanis ez minden következtetésünk alapja, de mégis kérdéses, hogy minden körülmények között az egész Univerzumra érvényes-e a mi logikánk. Vagy lehetséges-e egy más dimenzió végtelenjében, ahol ez nem érvényes? Ez egy megválaszolhatatlan kérdés, mert a logika érvényes voltáról is csak logikusan tudnánk érvelni! A logika alaptörvénye szerint viszont semmi nem bizonyítható önmagával. Ezzel elérkeztünk egy zárt körhöz, amiből nem szabadulhatunk ki. Teljesen mindegy, hogy ha azt állítom, hogy a logikát Isten teremtette, vagy hogy a logika Istenre is kötelező örök tény, egyik állítás sem bizonyítható. A mélyen önmagukba forduló, meditáló bölcsek, mint az esszénusok vagy az anchoréták a sivatagban, a mágusok a Nűus és az Indus völgyében, a Quamran remetéi a pusztában, vagy a lótuszülésben elmélkedő Buddha, személyiségünk mélységében a logika segítsége nélkül 38 X. évfolyam 7. szám - 2000 július
