Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Domokos Sándor: Gondolatok a genetikai rendszerrel kapcsolatban
Nem tudják, amit Platón már kétezer évvel előttünk kijelentett, hogy „Az Idea nem pusztítható el!” Félelemből hallgatott évekig Kopernikusz a napközpontú véleményével, és később is csak mint hóbortos elméletet merte közölni. Ezért kellett a bátran szókimondó Giordano Brúnónak máglyán meghalnia. Ezért nem néztek bele a püspökök Galilei teleszkópjába, mert féltek, hogy meggyőződéses földközpontú világszemléletüket megzavarja. Féltek, hogy ha nem az ember az Univerzum központja többé, akkor minden, amiben hittek, összeomlik. Az itt bemutatott példák főleg az európai kultúrára vonatkoznak, de általában minden kultúra konzervatív és ragaszkodik meggyőződéséhez, ezért minden újítást ellenszenvvel fogad. A táguló ismereteinkkel elindított lavinát azonban már nem lehet megállítani. Az úgynevezett felvilágosodás kora óta egymást érték az egyre képtelenebb meglepetések, amelyek az akkori kor ,józan ésszel elfogadott” tételeit halomra döntötték. Az ember meghódította a levegőt annak ellenére, hogy aló. században a Francia Akadémia tételesen kijelentette, hogy levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet. Amikor a mágnes magához rántotta a darab vasat, megdőlt az a tétel, hogy csak közvetlen érintkezés hozhat más testet mozgásba. Megdőlt az a tétel is, hogy semmiből nem származhat élet, mikor sikerült a bacilusokat kitenyészteni, melyből a fertőtlenítés addig elhanyagolt ténye egyszerre érthető és fontos lett. Ennek ellenére Semmelweis Ignácot kinevették orvos kollégái, mikor a fertőzést okolta a nők haláláért. Megdöbbentette az emberiséget Darwin elmélete, mely a rövidlátókban azt az érzést keltette, hogy a bibliai Teremtés szimbolikus fogalma érvénytelen. Hasonló félelmet keltett Freud libidóelmélete, mely az embert nemi ösztönének bábjává tette. Megrázta az embert a Newton-féle mechanikus világképbe vetett hitében a relativitás elmélete, mely az abszolút értékeket relatív értékekké változtatta. Az ebből következő atomrobbantással a pokol erőit láttuk felszabadulni, és a klónozással a falanszter lehetőségének megvalósulása tárult elénk. Most pedig úgy érezzük, ránkszabadult az embergyártás lehetősége a „genetikai kód” megfejtésével, mely személyiségünk emberi értékét képviselő tulajdonságunktól, szabadságunktól foszt meg. Mikor a fizikaprofesszorom az ötvenes években azt jósolta az atommal kapcsolatban, hogy nem lesz több háború a Földön, mert minden háború az energia megszerzéséért folyt, de amit a korlátlan atomenergia szükségtelenné tesz. Ez a jóslat éppenúgy nem vált be, mint ahogy a DDT rovarirtó nem szüntette meg a tífuszt vagy az inzulin a cukorbetegséget, vagy az antibiotikumok a tuberkulózist. A teremtés folytonosan fejlődő küzdelmében csak fegyverszüneti periódusok vannak, de nincsen végleges béke. Az élet dinamikája ezt nem engedi meg. Senki se remélje azt, hogy az atomszenny eddig megoldatlan problémáját, a DDT a rovarok mellett az énekesmadarak kiirtását és a baktériumoknak és vírusoknak az antibiotikumoknak egyre jobban ellenálló változatát, úgy a gének hárombilliós variációjával a genetikai kód is magában rejti a még előre nem látott fejleményeket és az emberi beavatkozás következményeit. Mert minden megfejtett kérdés legalább két másik új kérdést vet a felszínre. Mi lenne, ha ma egy a Nílus áradásában hívő hatezer ével előttünk élt ősünk feltámadna? Mit érezne, mikor szembesítenénk azzal a ténnyel, hogy a Föld gömbölyű és az ember körülrepülheti azt? Hogy láthatatlan messzeségből tudunk egymással beszélni. Az ember ma arra is képes, hogy képeket vetítsen a föld másik felére, és hogy az ember járt már a Holdon. Elmondanánk neki, de úgysem hinné el, hogy azonos sejtekből egy új birkát teremtettünk. Mi lenne egy ilyen találkozás következménye? A szerencsétlen reszketve borulna le előttünk és nem hinné el, hogy mi az ő egyenes leszármazottai vagyunk. Új Hevesi Napló 49
