Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXIX.
Kezemben tartva, meghatódottan álltam szép bakom mellett. A Magas-hegy felől kellemesen hűvös, esti szellő lengedezett, fölöttem pacsirta énekelt, a völgy végéből kakukk kiabált. Egy pillanatra megállt az idő múlása körülöttem. S ez az a pillanat, melynek hangulatát, ünnepélyességét, lélekemelő szépségét lehetetlen leírni, megfogalmazni vagy elmondani. Rendkívül bonyolult, nagyon összetett érzések ezek. Millió dolog befolyásolhatja: a táj jellege, az évszak, napszak, még az illatok is, no meg az otthon maradt gondok, feszültségek, vagy éppenséggel az örömök mennyisége, milyensége. Ritka az ilyen pillanat. Nagyon ritka. Amikor a vadászember áhítattal a boldogságtól, csordultig való lélekkel a vágyott és hibátlanul terítékre hozott vad mellett levett kalappal állhat, amikor a friss erdei levegővel együtt szívhatja magába a végtelen szabadság mámorító érzését, a gondtalan boldogság mennyei zamatát érezve, amikor lelke valahol a felhők magaslatában csapongva szárnyal, s nem érez mást, csak hálát, alázatos hálát, hogy itt lehet, hogy részese lehet a nagy csodának. A természet emberi ésszel felfoghatatlan, gyönyörűséges, nagy csodájának. Új Hevesi Napló 13
