Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - KÖNYVSZEMLE - Murawski Magdolna: A kommunizmus fekete könyve
KÖJNT1VSZJEolMt IdE) (yrf) /comrfnunü&nuiA fe/oele /cön^Lte A politikai irodalomból többnyire azért lesz bulvártermék, mert rendszerint dilettánsok fordítják. Egy vaskos kötet komoly kihívás azoknak, akik nemcsak átlapozzák az olvasmányaikat, hanem szeretnek elmélyülni is bennük. Legelőször is el kell mondanunk, hogy ezúttal kiváló fordító kezébe került egy olyan dokumentumanyag, mely anyagát tekintve Szolzsenyicin müvével vetekszik, jóllehet korántsem olyan átütő hatású, mint az orosz szerző műve. Benyhe János, akit elsősorban a világirodalom magyarítása révén ismerünk és szeretünk, nemcsak meglepetést szerzett a magyar olvasónak, hanem hozzásegíti mindazokat, akik a filozófiát kevésbé vagy csak felületesen ismerik, hogy könnyűszerrel sajátíthassanak el egy olyan tudásanyagot, melyhez a szerzők hosszú évek, évtizedek kutatómunkája során jutottak hozzá. A műfordítói erények ugyan nem teszik könnyeddé az olvasmányt, mely különösen nyári olvasmánynak, vagy lefekvés előtti kikapcsolódásnak ugyancsak megterhelő és horrorisztikus jellegű, mégis feledhetetlen és letehetetlen. Lenyűgözi az embert, és jóllehet, a Kárpát-medence lakói elég sokat tudnak a kommunizmusról, mégsem lehet eleget tudni róla, hiszen vannak, akik megfeledkeznek vagy meg akarnak feledkezni róla, milyen destruktív rendszerről és gátlástalan ideológiáról is van szó. A könyv tanulmányok füzére, melyek mind külön-külön a maguk módján elemzik egy közel egy évszázados tévedés-sorozat némely oldalát és aspektusát, pikantériáját pedig az adja, hogy a szerzők sorra megfertőződtek annak idején egy megtévesztő eszmerendszertől vagy annak ideológiai gépezetétől, majd sorra mind kiábrándultak belőle, miután kiismerték annak valódi mibenlétét. Vagyis olyan szerzők tollából származik, akik már immunisak lettek a bizánci politika hagyományait továbbvivő kommunista propagandagépezet minden fogásával szemben. A kötetet bevezető tanulmány Stéphane Courtois műve, és úgy tűnik, hogy ez a legélénkebb stílusú és leginkább átfogó jellegű mű, miközben a többiek az adatgyűjtésben és azok rendszerezésében mutattak fel komoly erényeket. Bennünk, magyarokban ugyan hiányérzetet hagy a könyv, mert rólunk lehetett volna többet is írni, lévén, hogy élenjártunk a kommunizmusnak mint világrendszernek a megingatásában. Több dokumentumot vártunk volna el az 1956-os forradalom és szabadságharc vonatkozásában, hiszen a nyugateurópai kommunistáknak ekkor kellett először feleszmélniük abból a révületből, melyet a hazájukban szép számmal működő orosz propagandisták (akik ráadásul a szocialista kultúra nagyköveteinek hitték magukat) hazugságai idéztek elő. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a komoly tényanyag elismerést kell hogy kiváltson az olvasóban, és nem lehetünk önösek, csupán mert mi kevesebb helyet kaptunk benne. A dolognak, mármint a hiányosságoknak igen egyszerű a magyarázata. Aki tudományos kutatással foglalkozik, az jól tudja, hogy annak színtere elsősorban a könyvtár, az archívumok, a múzeumok és minden olyan hely, ahol a kultúra ismeretanyagát összegyűjti az emberiség. A kommunista országok vezetői viszont jól ügyeltek arra, hogy csak az ő érdekeiket szolgáló hamis adatok kerüljenek közlésre, így igen nehéz helyzetben van az, aki a fent említett országokban megjelent újságokból, könyvekből vagy nem írott sajtó anyagából próbál korrekt korképet (avagy pontos kórképet) nyerni. Új Hevesi Napló 81
