Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Pásztor Emil: „A magyar nemzet legnagyobb élő vértanúja”
következtében akkorra már elveszítette Erdélyt, és sereg nélkül jött el onnan, a szintén lengyel Dembinski pedig az osztrák Haynau serege előtt visszavonulva, a Görgeyénél nagyobb seregét már nem az aradi összpontosításhoz, hanem a török határhoz közelebb eső Temesvár felé vezette. (Az akkori Magyarországnak nyugaton és északon az Osztrák Császárság, keleten és délen pedig a Török Birodalom volt a szomszédja.) Az Erdélyből kijött Bem Temesvárnál Kossuth megbízásából Dembinskitől átvette a magyar fősereg vezérletét. Sajnos, Bem ahelyett, hogy sietett volna Görgey hadával egyesülni, mindent kockáztatva, a magyar erők egyesítése nélkül támadta meg az osztrák sereget, és Haynauval szemben elveszítette a szabadságharc mindent eldöntő végső nagy csatáját. így Görgey 30 ezer fős seregének - onnan csak 50-60 kilométernyire - Aradnál magára maradva már nem volt kivel egyesülnie. Amikor a temesvári katasztrófáról s az ottani magyar fősereg felbomlásáról Guyon tábornok meghozta Aradra az írásos jelentést, Kossuth azt minden megjegyzés nélkül küldte át Görgeynek, akiről pedig tudta, hogy ilyen körülmények között nem folytathatja az immár értelmetlennek tűnő harcot. Az ország különböző részein szétszórt honvédcsapatok egyesítésére nem volt mód, s az egyetlen, Aradnál harcba vethető magyar sereget, a Görgeyét, két oldalról már harapófogóba zárással fenyegette az óriási túlerőben levő orosz és osztrák sereg. Miután Temesvárnál az osztrákok javára billent a mérleg, az oroszok békeközvetítésében sem lehetett bízni többé, és a fegyverletételt sem lehetett feltételekhez kötni. 1849. augusztus 11-én Kossuth a kormánynak vele még együtt lévő tagjaival együtt lemondott, s a polgári és katonai legfőbb hatalmat Görgeynek adta át, hátha a tábornok még tehet valamit „szegény hazánk nemzeti státuséletének” megtartásáért. Ezzel végleg elváltak útjaik. Kossuth a török földre menekülés útját választotta, Görgey viszont nem akart menekülni az országból, még ha életével kell is fizetnie az itthon maradásért. (Ő szó szerint fogadta meg Vörösmarty Szózatát: akár áld, akár ver bennünket a sors keze, itt kell élnünk, halnunk.) Sajnos, Görgey már csak annyit tehetett, hogy - nyolcvantagú haditanácsának meghallgatása után - nemzeti büszkeségből nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt tette le seregével a fegyvert Világosnál, mert dokumentálni akarta a világnak, hogy itt nem egy törvénytelen lázadás résztvevői hódolnak meg a Habsburg uralkodó előtt, aki semmibe vette a mi 1848-ban kivívott alkotmányunkat. Az oroszok előtt való fegyverletételben az is kifejeződött, hogy Ausztria csak az ő segítségükkel tudott legyőzni bennünket. Görgey miként maradhatott életben, amikor a magyar tábornoki kar egy részét - akik nem menekültek el az országból - Haynau 1849. október 6-án Aradon kivégeztette? A látszat az volt: a magyar fővezér „árulással” feláldozta legközelebbi bajtársait, hogy megmentse saját életét. Ezzel szemben az az igazság, hogy bajtársainak megmentését kérve ő a saját életét ajánlotta fel, amikor a fegyverletételt bejelentő levelében ezt írta Rüdiger orosz tábornoknak: „Legyek én egyedül, aki áldozatul essem.” Görgey Artúr ügyét tulajdonképpen a két ellenséges nagyhatalom vetélkedése miatt különítették el a többi tábornokétól. Az orosz cár a fegyverletétel után az osztrák császárnak amnesztiát javasolt a magyarok részére, de az osztrák kormány - tekintettel Haynau temesvári döntő győzelmére - erről hallani sem akart. Amikor azután I. Miklós orosz cár felajánlja Ausztriának, hogy Görgeyt - mint valami diadalmi jelvényt - Oroszországba viteti, ezt Bécsben olyan presztízsveszteségnek értékelik, hogy inkább megkegyelmeznek Görgeynek, ám egyedül csak neki. Sürgősen az ausztriai Klagenfurtba szállítják, s ott internálják bizonytalan időre. Csak az 1867. évi kiegyezés után térhetett haza Magyarországra. 48 X. évfolyam 10.szám — 2000. október
