Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cseke Péter: Tóbiás Áronnal - az együttgondolkodás asztalánál
az Emelkedő nemzet, a Gond és hitvallás szerzőit is aminthogy Illyés, Németh László, Tamási Áron számolt is ezzel, Veres Péter írószövetségi elnökkel egyetemben.) Hogy a forradalom előkészítésében az Irodalmi Újságnak és az értelmiségi ifjúság Petőfi Körének elvitathatatlan érdemei voltak, azt eddig is tudtuk. Számomra azonban - aki egyik Budapesten rekedt osztálytársamtól értesülhettem a történésekről, tizenegy éves koromban - most a revelációt jelenti a történelmi igazság kimondására vállalkozó Irodalmi Újság 1957 utáni (londoni és párizsi) történetének a felfedezése, az oly sokat hallgatott Szabad Európa Rádió működésének a megismerése. A Kende Péter szerkesztette párizsi Magyar Füzetek-sorozat létezéséről ugyancsak a rádió hullámhosszán értesültem, álnéven publikáló erdélyi munkatársainak szemhatártágító és helyzetértelmező elemzéseiből okulva. A „kommunizmus felezési idejét” (1956) tudatosító sorozatnak ugyanis elvitathatatlan érdemei voltak abban, hogy - a forradalmi hagyományok ébrentartása mellett - a magyar közgondolkodást „a kommunizmus utáni időszakra” tekintve aktivizálta. Nemcsak a magyarországi belső ellenzékre volt hatással, az erdélyi „szamizdatosok” szemléletét is alakította. „Főként arról és azokról írhattam, ráadásul azoknak, akik ’56 történelmi drámája után elkerültek az élet napos oldaláról - olvasható a szerző visszatekintésében. — Börtönt és internálótábort viselt tízezrek, meghurcoltak és emigrációba szorult százezrek; ennek a »civil Magyarországnak« a létszáma, családtagjaikkal együtt, több millió volt.” Nekik állít - mikrofonnal, tollal - emlékművet Tóbiás Áron; az ő megszenvedett igazságaikat gyűjti fókuszpontba - a történelmi igazság nevében és érdekében. Erőt adóan az újabb történelmi korformálás esélyéhez. Figyelmünkbe ajánlva egyszersmind egy olyan Camus-szöveget, amit annak idején titkos küldönc révén vehetett kézbe Camus télikabátjának viselője: „A művészet, önmagában, nyilvánvalóan nem tudja biztositani azt az újjászületést, amely elhozza az igazságot és a szabadságot. De nélküle ez az újjászületés formátlan lenne, azt is mondhatnánk, hogy létre sem jöhet. A kultúra nélkül az a relatív szabadság, amit egy - habár tökéletes - társadalom létre tudna hozni, nem lenne más, mint egy dzsungel. Ezért van az, hogy minden igazi alkotás egy-egy ajándék a jövőnek.” (Albert Camus: A művész és kora. Idézet a 136. lapról.) Ilyenszerű ajándéknak tekinthető A magyarok vére, Tóbiás Áron harmadik „ajándékéletében” született alkotása. Hogy kiket is ültetett ennek érdekében az „együttgondolkodás asztalához”? Csupán a puszta felsorolás is oldalakra rúgna. (Csak sajnálhatjuk, hogy ez az egyébként példaszerűen megszerkesztett kötet - Tóbiás Áron a Magvető első korszakában több mint száz művet segített a nyilvánosságra - nélkülözi a nélkülözhetetlen Névmutatót.) Századunk olyan emblematikus személyiségeinek a nevét, „referenciális attitűdjeit” emeli a mai közgondolkodásba, mint — az olvasás sorrendjében Pethő Sándor, Szekfü Gyula, Babits Illyés, Kodály, Ravasz László, Varga Domokos, Déry, Nagy Imre, Fekete Gyula, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Németh László, Bibó István, Göncz Árpád, Faludy György, Cs. Szabó László, Joó Tibor, Antall József, Mindszenty, András Sándor, Borbándi Gyula, Fejtő Ferenc, Király Béla, Kállay Kristóf, Molnár József, Molnár Miklós, Szépfalusi István, Szöllősy Árpád, Varga Béla, Cseres Tibor, Keresztury Dezső, Obersovszky Gyula, Pilinszky, Püski, Rózsás János, Szabó István, Szabó Magda, Szőnyi István... Varga Ferenc (aki e kötet párizsi kiadójaként és utószóírójaként is szerepel). Visszatekintésének zárószekvenciájában Szabó Zoltánt idézi a szerző. A Magyar Nemzetben programadásra (Szellemi Honvédelem) vállalkozó Szabó Zoltán vezérgondolata globalizálódó világunkban ugyancsak irányadó lehet. A haza - írta - „sose volt kész és sose Új Hevesi Napló 41
